Mintegy hatvan műhely nyitja ki kapuit a Népi Alkotóházak Hétvégéjén

 

Mintegy hatvan műhely nyitja ki kapuit az idei Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet április 5. és 7. között rendeznek meg országszerte, valamint több erdélyi, két vajdasági és egy szlovéniai helyszínen.

Az európai rendezvényhez csatlakozva hatodik alkalommal szervezik meg a programot, amelynek célja a hagyományos kézművesség értékeinek bemutatása, ezáltal a helyi kézműves közösségek kialakulásának és megerősödésének segítése – közölte a Hagyományok Háza.

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai európai nemzetközi rendezvény részeként megszervezett eseményen az érdeklődők megismerkedhetnek a népi kézművesség különböző területeivel, többek közt kiállításokat tekinthetnek meg, előadásokon, képzéseken, tanácskozáson vehetnek részt, de lesznek mesterség bemutatók, kézműves foglalkozások is.

Meg lehet ismerkedni többek közt a sallangkészítéssel, több tájegység hímzéseivel, a csipkeveréssel, nemezeléssel, bőrművességgel, a fonással, szövéssel, körmöcskézéssel, fazekassággal, fafaragással, kötélveréssel és több helyszínen lehet majd tojást festeni, tojástartót készíteni, kalácsot sütni. Számos népi játékba belekóstolhatnak és népmese foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek, de kipróbálhatják az íjászatot és a siba fonást is.

A rendezvény célja, hogy a sokszínű és egyedi programkínálattal mutassák be, hogy a kézműves műhelyek a hagyományos népi kulturális értékek hordozói és továbbörökítő helyei, az ott dolgozó mesterek és alkotó közösségek pedig megújítják és továbbadják a megörökölt magas szintű tudást.

Az egyes helyszínek részletes programjai a rendezvényt szervező Európai Művészet és Kézművesség Napjai, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete, a NESZ, a Hagyományok Háza honlapján elérhetők.

A címlapfotó illusztráció.