David Lynch fotói Budapesten

 

Péntektől látogatható David Lynch amerikai filmrendező, zenész, vizuális művész Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban, amely a 3. Budapest Fotófesztivál nyitóeseménye is egyben.

David Lynch fotográfiáit Közép-Európában elsőként Budapesten láthatjuk – emelte ki Mucsy Szilvia, a Budapest FotóFesztivál igazgatója a tárlatról tartott csütörtöki helyszíni bemutatón. Az 55 fotóból álló válogatás 2013-ban született, a kiállítás sorozatokból és egyedi képekből áll – emelte Szarka Klára, a tárlat kurátora. Hozzátette: ezt az anyagot csupán néhány helyen mutatták be eddig a világban; a Műcsarnokban június 2-ig lesz látható.

David Lynch amerikai filmrendező(Fotó: MTI/EPA/Tytus Zmiejewski)

David Lynch amerikai filmrendező(Fotó: MTI/EPA/Tytus Zmiejewski)

A kurátor elmondta, hogy Lynch korábban ipari témákat és aktokat is fotózott. A kiállítás anyaga egy retrospektívnek is nevezhető válogatás, hiszen David Lynch teljes alkotói pályájára tekint vissza. Képei a korai kísérleti filmjeitől kezdve a képzőművészeti munkásságán át a Twin Peaks című sorozat elemeit is megidézik, egyszerre reflektálnak a művész életútjára, emlékeire, valamint arra a kulturális közegre, amelybe beleszületett.

A fotográfia azért csodálatos, mert egy-egy képben komplett történetek rejlenek – idézte a kurátor a művész szavait, aki ennek a gondolatnak a nyomán adta a tárlatnak a Kis történetek címet.

A bemutató második termében a látogatók felvételről hallhatják Varró Attila filmtörténészt, aki Lynch egyetemes és amerikai filmes jelentőségéről beszél, valamint Nemes Z. Márió költő, esztétát, aki a művész esztétikai vonatkozásaival és az egyetemes művészettörténetben betöltött szerepével foglalkozik.

Mucsy Szilvia a Budapest FotóFesztiválról szólva elmondta, hogy az évről-évre bővülő programkínálatához idén először csatlakozott az Osztrák Intézet, amely kortárs ételfotókról készült kiállítást mutat be, a Lengyel Intézet, ahol Varsó történelmének dokumentumait láthatja a közönség, valamint az Olasz Kultúrintézet, amely két kiállítással is készült a programra. Az egyik Michele Borzoni Inshallah című válogatása, amely a Közel-Keleten élő keresztény közösségek életéről szól, Marina Cavazza képein pedig egy dolgozó anya portréja elevenedik meg.

A Budapest Projekt Galériában, a Francia Intézet és a Frankofón Fesztivál közös tárlatán Gilles Roudiere képei lesznek láthatók, valamint a portugál Camoes Intézet kortárs tájképeket bemutató kiállítása. Ezen a helyszínen a tárlatok mellett számos szakmai foglalkozást is tartanak a két hónapon át tartó fesztivál ideje alatt.

Somosi Rita, a programsorozat kurátora kiemelte, hogy a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat díjnyertes alkotásait mutatják be, a Kiscelli Múzeum pedig a Távlatok / Kortárs magyar tájképek című bemutatónak ad otthont.

A Hybridart Galériában a 35 év alatti fotósok képei lesznek láthatók, az Artphoto Galériában Kerekes Gábor fotográfusra emlékeznek kortárs fotósok képein keresztül, a FUGA Kortárs Építészeti Központban, a kortárs fotógyűjtemények sorozatban pedig Hetényi Csaba közgazdász kollekciója lesz látható. A Petőfi Irodalmi Múzeum három fotográfus bevonásával emlékezik meg Kányádi Sándorról, Szarka Klára kurátori válogatásában.

A fesztivál hivatalosan április 20-ig tart, de számos bemutató tovább is látogatható lesz.