Kiállították Törökországban a híres „Cigánylány” darabjait

 

Kiállították a délkelet-törökországi Gaziantepben az Egyesült Államokból több mint fél évszázad után hazakerült, Kis-Ázsia egyik leghíresebb római kori emlékének számító „Cigánylány” mozaikegyüttes 12 hiányzó darabját.

A mozaikegyüttesre először az 1960-as években egy illegális ásatás keretében bukkantak rá. Az alkotás nagy részét ezt követően kicsempészték Törökországból és az Egyesült Államokba szállították. Az Ohio állambeli Bowling Green Állami Egyetem, amely állítólag akkor még nem tudott a műkincsek eredetéről, 1965-ben már egy New York-i galériától vásárolta meg.

A cigánylányarcot ábrázoló mozaik (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

A mozaikegyüttes elhíresült, cigánylányarcot ábrázoló részletét török régészek fedezték fel 1998-ban Gazianteptől keletre, az Eufrátesz folyó nyugati partján található Belkis település közelében, Zeugma romvárosának feltárásánál. Az archeológusok egy törött kőoszlop felemelésével találtak rá az alkotás megmaradt részére. A régészek már akkor felismerték, hogy a mozaik egy nagyobb egész része és a többi darab hiányzik. 2012-ben derült fény rá, hogy az amerikai egyetemen kiállított alkotások a „Cigánylány” mozaikegyüttes további részei.

Több mint öt év egyeztetés után idén május 15-én írta alá a megállapodást a török kulturális és idegenforgalmi minisztérium, valamint az amerikai egyetem a műkincsek visszaszolgáltatásáról. A műalkotás hiányzó darabjai november 27-én kerültek haza Törökországba.

Tizenkét hiányzó darab került haza Törökországba (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

A szakemberek a 15 négyzetméteres mozaikegyüttest az időszámításunk előtti 2. és 3. századra datálják. A műalkotás egy római kori villa ebédlőhelyiségének padlóját ékesítette. A híressé vált női arcnak a fülbevalója, a nagy szemei és a fején viselt kendő miatt adták korábban a „Cigánylány” nevet, amely mára Gaziantep egyik szimbólumának tekinthető.

Az egyik hazakerült darabon egy másik női arc látható, a „Cigánylány” testvérének vélt Belkis, aki a török település után kapta a nevét.

Az alkotás 13 darabját szombaton a gaziantepi Zeugma Mozaikmúzeumban állították ki, amely a világ legnagyobb mozaikmúzeuma. Két török hárfaművész külön erre az alkalomra egy dalt is komponált.

A mozaikegyüttest Mehmet Nuri Ersoy török kulturális és idegenforgalmi miniszter avatta fel, aki hangoztatta: a török politikának az az egyik alapja, hogy megóvja az ország területén valaha élt összes civilizáció kulturális örökségét, és hogy Törökország ragaszkodik az illegálisan külföldre hurcolt műkincsek visszaszolgáltatásához.

Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

A miniszter szerint a mozaikmúzeumot idén november végéig 251 ezren keresték fel, amivel az intézmény megdöntötte saját rekordját. A Demirören török hírügynökség vasárnapi adata szerint a mozaikegyüttest már szombaton mintegy háromezer látogató tekintette meg.

Ersoy október végén azt mondta, hogy Törökország 4319 történelmi műalkotást szerzett vissza az utóbbi 15 évben.