A világ második Zsolnay-aukcióján 120 millió forint felett költöttek a licitálók

 

A Virág Judit Galéria különleges, 70 tételből álló, 68 millió forintot meghaladó összkikiáltási árról induló árverésen végül 120 millió forint feletti összleütési érték született.

A tavalyi átütő siker után a Virág Judit Galéria ismét megrendezte a világon egyedülállónak számító Zsolnay-aukcióját a Budapest Kongresszusi Központban.

A Virág Judit Galériának fontos szerepe van abban, hogy a nemzetközi rangú Zsolnay-kollekciók többsége ma már Magyarországon található, s így az utóbbi években Budapest lett a nemzetközi Zsolnay-kereskedelem fővárosa. A világ második Zsolnay-aukcióján a résztvevők a Nagyváradról származó, 2015-ben elhunyt Friedländer Ádám magángyűjteményének tételeire, valamint az 1956-ban Amerikába menekült, anonimitását kérő New York-i műgyűjtő kerámiáira licitálhattak. Az egymást jól kiegészítő gyűjteményben legalább 25 nemzetközi rangú szecessziós Zsolnay-remekmű szerepelt, ami a gyűjtők és a kereskedők kiemelt figyelmét eredményezte.

Már az aukciót megelőzően hatalmas várakozás övezett egy 1899-es, pipacsokkal díszített vázát, ami végül a becsült érték felett, 11 millió forintért kelt el. A Hold című női fejszobor az árverés legmagasabb kikiáltási áráról, 8 millió forintról indulva végül szintén 11 millió forintért kelt el.

Váza pipacsokkal, Zsolnay, 1899.

Váza pipacsokkal, Zsolnay, 1899.

Az aukción szereplő remekművek jelentős része a Zsolnay-gyár által a 19. század végétől alkalmazott, akkoriban világszenzációnak számító eozines díszítési technológiájával készült. Ezek közül is kiemelkedett egy 1902-es, zsákmányra lecsapó sas képével díszített virágtartó edény, ami 3 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 8 millió forintért talált gazdára.

Egy 1911-ben készült, Mack Lajos által formatervezett váza szintén 8 millió forintért kelt el. Az erős tüzű, pâte festésű motívumokkal díszített tárgy ritka kincsnek számít a Zsolnay-kerámiák között. Szintén Mack Lajos tervezte azt az 1900-ban készült, még ma is működő lámpát, ami a kikiáltási ár duplájáért, 2,6 millió forintért kelt el. Egy 1909-es, papagáj alakkal mintázott váza pedig 1,6 millió forintos kikiáltási árról indulva, hosszas licitálás után végül 3,4 millió forintért kelt el.

14-ZS-1

Egy díszmadarak panorámaképével díszített váza ára 2 millió forintról indulva egészen 6,5 millió forintig emelkedett. 1 millió forint feletti kikiálltási árról indult egy Bacchus-alakkal díszített gyümölcstál, amelyért végül 2,8 millió forintot fizettek. Egy 1902-ből származó, naspolyaágon ülő paradicsommadaras, panorámaképes virágtartó edény 2 és fél millió forintról indulva végül 5,5 millió forintért kelt el. Egy 600 ezer forintos kikiáltási árról induló Faunos gömbvázáért komoly telefonos és terembeli licitharc bontakozott ki. A kísérleti darabként számon tartott Zsolnay-kerámiáért végül 2,2 millió forintnál koppant a kalapács.

A világ második Zsolnay-aukcióján a kerámia különlegességek összleütési értéke 120 millió forint feletti lett.