Virágba borul a hétvégén Gyula városa

 

Két napon át tartó virágvásárral, ehető virágokkal, kézműves és családi foglalkozásokkal, valamint koncertekkel várják a látogatókat a Gyulai Virágok Fesztiválján, amelyet május 11. és 13. között rendeznek meg - tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.

A Gyulai Virágok Vasárnapjából az elmúlt években háromnapossá bővült fesztivál szakmai konferenciával kezdődik pénteken, ahol a Víz a településeken témát járják körül a meghívott előadók.

A középpontban idén is a virágvásár lesz, amelyre számos kiállító visz egynyári, évelő, mediterrán növényeket, faiskolai termékeket, kerti kerámiákat, de egy kül- és beltéren is alkalmazható növényfalat forgalmazó cég és egy faszobrász is jelezte részvételét – idézi a közlemény a város főkertészét, Szászné Várkonyi Adriennt.

Forrás: visitgyula.com

Forrás: visitgyula.com

Romantikus május címmel virágkötészeti kiállítást is szerveznek és a tavaly az Európai Bonsai Szövetség által szervezett nemzetközi versenyen a legjobb tíz között végzett Imre György, a Békés Megyei Hírlap fotóriportere bonszaibemutatót tart.

A fesztivál díszvendége Tihany városa lesz, amely a levendulát, illetve az abból készült termékeket hozza el a békési városba.

A gyerekeket kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, viráglufi hajtogatás, szombaton Pepe Manó, vasárnap Hevesi Imre és zenekara műsora várja. A vállalkozó kedvűek ehető virágokból készült ételeket kóstolhatnak a gyulai éttermekben és cukrászdákban. Lesz népzenei koncert és táncelőadás, tűzzsonglőr bemutató, és szombaton bemutatják a Gyula image filmet.

Az ingyenesen látogatható rendezvényen fellép a Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar, a Három Grácia Majorett Együttes Csoportjai, koncertet ad a TNT, a Pernahajder Campbell, a Madows Együttes és szombaton este, fő attrakcióként a Péterfy Bori and Love Band.