Népszerű a repülőmúzeum Szolnokon

 

Magyarország 2004-es Európai Uniós csatlakozása óta több ezer milliárd forint támogatás érkezett többek között településfejlesztésre az országba. Ezekből az összegekből amellett, hogy az ország gazdasági és társadalmi felzárkózását segítik, több olyan projekt is megvalósult, amely egy-egy település turisztikai vonzerejét erősítette – derült ki az M1 csatorna délelőtti műsorából.

Az egyik ilyen beruházás a szolnoki Repülőmúzeum, ismertebb nevén a RepTár volt, amely elnyerte az „Év turisztikai Attrakciója” címet is.

A RepTár egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely Kelet-Európában. A múzeum több, mint egy nagy repülőgép emlékpark. Az itt található nyugdíjazott és restaurált gépek mellett ugyanis megannyi interaktív eszköz kínál különleges élményt a látogatóknak. A RepTár nem csak kiállítóhely, de élményeket és szórakozást kínáló tematikus park is, amely a repülés szerelmesei mellett remek kikapcsolódást kínál családoknak, baráti társaságoknak.

A RepTárban elhelyezett gyűjteményt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakembereinek segítségével állították össze. A kiállított tárgyak között muzeális értékű hadirepülőgépek, helikopterek, haditechnikai eszközök éppúgy megtalálhatók, mint a hajtóműmodellek, és a hazai repüléstörténet egyéb relikviái.

A nemzetközileg is jegyzett katonai repülőgép gyűjtemény, melyet eddig a Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyen látogathatott a közönség, új darabokkal kiegészülve költözött a RepTárba. A gyűjtemény nem csak kibővült és méltó elhelyezést kapott, de az átköltöztetéssel egész évben látogathatóvá vált.