Aladdin magasra repül az észak-amerikai mozikban

 

Felülmúlta a Walt Disney filmstúdió bemutató előtti várakozásait az élő szereplős Aladdin című filmje, amely a becslések szerint mintegy 105 millió dollárt árbevételt ér el az észak-amerikai mozikban.

A Disney 75-85 millió dolláros hétvégi forgalmazásra számított, és azt már felülmúlták az első három nap jegyvásárlásai, amelyek vasárnapig elérték a 86,1 millió dollárt. Így a Guy Ritchie rendezte Aladdin lesz a hatodik legnagyobb jegybevételű film, amelynek a bemutatója a Memorial Day ünnepi hétvégéjére esett, valamint a harmadik legnagyobb bevételű nyitó hétvégi film 2019-ben, a Bosszúállók: Végjáték és a Marvel kapitány mögött.

Az Aladdin a nemzetközi piacon is népszerű, 56 piacon 121 millió dollárt forgalmazott vasárnapig.

Az 1992-es Disney-rajzfilm élő szereplős feldolgozásában, amely annak idején 502 millió dollárt forgalmazott világszerte, Mena Massoud, Will Smith, Naomi Scott és Marwan Kenzari játsszák a főbb szerepeket.

A múlt heti box-office listavezető, a John Wick: 3. felvonás – Parabellum című akcióthriller a második helyre csúszott vissza, 30,5 millió dolláros jegyeladással.

A Disney rekordokat döntő szuperhősfilmje, a Bosszúállók: Végjáték a lista harmadik helyén végzett 22 millió dollárral, ami azt jelenti, hogy az észak-amerikai piacokon egy hónappal ezelőtti bemutatója óta 803 millió dollárt forgalmazott.