Vígjáték nyert a sevillai, 33. Goya-díjátadó gálán

 

A Bajnokok (Campeones) című, fogyatékkal élők főszereplésével készült vígjátékot választotta a legjobb alkotásnak a spanyol filmakadémia a Sevillában rendezett 33. Goya-díjátadó gálán vasárnap hajnalban.

A spanyol Oscar-díjként is emlegetett elismeréssel jutalmazott történet főhőse egy élvonalbeli kosárlabdaedző, akit részegen vezetés és közlekedési baleset okozása miatt közérdekű munkára ítélnek, amelyet egy fogyatékkal élőkből álló csapatot edzve kell letöltenie. Bár kezdetben nem lelkesedik a feladatért, végül ráébred, hogy valójában ő az, aki tanulhat tanítványaitól.

A filmet egy létező, értelmi sérültekből álló kosárlabdacsapat inspirálta, amely 1999 és 2014 között tizenkétszer nyert bajnoki címet Spanyolországban.

Javier Fesser alkotása volt a tavalyi év legnézettebb filmje a spanyol mozikban: több mint 3,2 millióan látták, és 19 millió euró bevételt hozott.

A legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést a Bajnokokban nyújtott alakításáért Jesús Vidal kapta, aki ezzel az első fogyatékkal élő Goya-díjas művész lett.

„Hölgyeim és Uraim! Az Akadémia elismert egy fogyatékkal élő színészt. Nem tudják, hogy mit tettek. Három szó jut eszembe: befogadás, sokszínűség, láthatóság. Micsoda érzés, nagyon köszönöm!” – fogalmazott köszönőbeszédében, amelyet a kongresszusi központban összegyűlt szakmai közönség állva tapsolt meg.

A gála során rendkívüli hangsúlyt kapott a nők filmiparban betöltött megkerülhetetlen szerepe, több megszólalásban is nagyobb elismerést követeltek a női filmesek számára. „Hiszem, hogy egy társadalmat a nők helyzete szerint kell megítélni, és bőven van min gondolkodnunk” – mondta Arantxa Echevarría, aki a Carmen és Lola című drámájáért a legjobb első filmes rendezés díját nyerte el. Ebben évben összesen 29 nő és 113 férfi alkotó kapott jelölést Goya-díjra.

A CIMA női filmes szövetség az esemény kezdetén 2500 vörös színű legyezőt osztott szét a gála résztvevői között a nőket érő erőszak elleni tiltakozás kifejezéseként. A nők elleni erőszaknak Spanyolországban idén már hat, 2003 óta pedig 981 halálos áldozata van.

A spanyol filmakadémia idei legdíjazottabb filmje A királyság (El reino) című thriller lett, összesen hét kategóriában jutalmazták a híres spanyol festőművészt, Francisco de Goyát mintázó mellszoborral. A spanyol politikai korrupcióról szóló alkotásért Rodrigo Sorogoyen elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést, Antonio de la Torre pedig a legjobb férfi színész díját. Sorogoyen tavaly a Madre (Anya) című rövidfilmjéért vehette át a szobrot a spanyol filmakadémiától, ez a film most Oscar-díjért is versenyben van.

Az idei Oscar-díj több nagy esélyesét is jutalmazták Sevillában: a mexikói Alfonso Cuarón, Roma című alkotása kapta a legjobb dél-amerikai filmnek járó Goya-szobrot, míg a legjobb európai film kategóriában a lengyel Pawel Pawlikovski Hidegháború című műve győzedelmeskedett.

Életműdíjjal tüntették ki Narciso „Chicho” Ibánez Serradort, a 83 éves spanyol filmes, televíziós és színházi „rendezőlegendát”, akire a spanyol fantasztikus filmek és horrorfilmek „atyjaként” tekintenek.

A nagy filmes díjátadóknál megszokott látványos külsőségek közepette rendezett eseményen felvonult a spanyol kulturális és közélet színe-java, például Pedro Almodóvar és Penelopé Cruz Orscar-díjas művészek is. Utóbbit a legjobb színésznőnek járó díjra jelölték a magyar mozikban is látható Mindenki tudja (Todos lo saben) című filmben nyújtott alakításáért. A Goya-szobrot végül Susi Sánchez spanyol színésznőnek ítélték.