Nyár fekete-fehérben - filmajánló

 

Ezt a filmet nem lehet nem szeretni. Az pont olyan lenne ugyanis, ha a saját, fiatal felnőtt korunknak fordítanánk hátat. Az első igazi szerelemnek, a szertelen buliknak, az üvöltő zenének....

Szovjet filmet a múlt században az ember azért nézett, mert kötelező volt. Kötelező volt november 7-én, április 4-én, meg egyéb iskolai ünnepségek alkalmával. Kellőképpen utáltuk is, talán nem volt olyan vetítés, amiből ne lett volna valamilyen finom kis ügy.

Majd egy évtizednek kellett ahhoz eltelni, hogy szabad akaratból döntsünk immáron az orosz film mellett. És igen, születtek komoly, szép alkotások, magunk is elcsodálkoztunk, amikor kibőgött szemmel léptünk ki a Gorkij moziból…
És arra is jól emlékszem, amikor először hallottam meg egy bizonyos Vlagyimir Szemjonovics Viszockij hangját. Megbűvölt a reszelős, cigaretta és vodka áztatta hang, dalai szövegeit egy orosz lány segített lefordítani. Igazán érteni. Néhány lemezét kölcsönkaptam, karcosra hallgattam a régi lemezjátszóval. Újabb évtized múlva szerelme, felesége Marina Vlady visszaemlékezésében vált teljessé Viszockij alakja.

És most itt van Kirill Szerebrennyikov Nyár (Leto) című zenés filmje.
Már az első néhány fekete-fehér kocka után sejteni, hogy kényelmes időutazásunk nem kizárólag a ’80-as évek orosz underground világába vezet, hanem egy kicsit a saját múltunkba is. Amikor létrát támasztva egy klub ablakához valahogy csak belógtak a rajongók az épp aktuális sztár koncertjére. Épp mint a Nyárban.

Nyár (Leto) Kirill Szerebrennyikov filmje. Jelenetkép

Ettől kezdve pedig szinte meg is vásárolt magának a rendező (bár az első fél óra után kicsit helyezkedünk jobbra-balra a mozikszékekben a lassú történetvezetés miatt) pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk. Egy nyár történetére, jó kis orosz rock zenékre, szinte áthatolhatatlan cigarettafüstre, féktelen jókedvre, virág és víz illatra, a nyár és a fiatalság érintésére. Jólesik a léleknek, jólesik a szabadság, jólesik, hogy egy egész kicsit újraélhetővé válik az a koraszak, amelyben akárhogyis, de jó volt lenni.

Úgy tűnik, az egykori Szentpétervár, aztán Leningrád és ma újra Pétervár városában nem lehetett nehéz forgatni – a végeláthatatlan Nyevszkijről nyíló, eldugottabb utcák mélye ma is pont úgy néz ki, mint akkor. Kopottan, szürkén, koszosan. És mégis szerethetően.
S hogy mi volt akkor?

Például egy rock klub, az egyetlen leningrádi, amelynek szigorúan ellenőrzött leple alatt a srácok és a lányok azért csak megtalálták a hozzájuk szóló üzeneteket. Voltak sztárjaik, mint a 36 évesen elhunyt Mike Naumenkó, a Zoopark alapítója és az általa felfedezett Viktor Coj (ő 38 évesen halt meg). Nos, ez a film nekik állít emléket.
S mint ilyen, értelemszerű, hogy sok zenét hallunk majd, hogy a helyenként animációval megspékelt klippek a “mi lett volna, ha?” jegyében kissé csavarnak egyet a film menetén.

Mike és Viktor - Kirill Szerebrennyikov Nyár című filmjének főszereplőz

A Nyár története egész röviden összefoglalható: a new wave és a post punk bűvöletében zenélő Mike is Viktor története ez, körülöttük Mike feleségével és kislányával. A két, amúgy zeneileg tökéletesen jól összeillő férfi között az ütközéspontot természetesen a nő jelenti -Natasa, Mike felesége. De aztán az élet (és Mike) ezt is elég jól elrendezi.

Ebben a filmben egy sztár felnő, egy másik veszi a kabátját és lép. Moszkvába indul, hogy lakáskoncerteken adja el tehetségét, lázadását és belenyugvását.

Nyár (Leto) Kirill Szerebrennyikov filmje. Jelenetkép

Mi pedig örülhetünk, mert a 2018-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon hangos sikert elért Nyár egészen jó film lett. Annak is tartogat valamit, aki átélhette, és annak is, akinek eddig elképzelése sem volt arról, hogy volt egyszer egy Zoopark.
Kirill Szerebrennyikov, a film rendezője pedig épp moszkvai házi őrizetben várja a fejleményeket, mert az orosz állam 1,5 millió dolláros csalással vádolta meg.
No comment.
Csak Nyár, és Nyár, és Nyár.

A filmet július 26-tól vettik a hazai mozik.