Újra akcióban A viszkis

 

Az arcát nem lehet elfelejteni. Történeteit sem. Mégis úgy néztük Antal Nimród új filmjét, mintha egy új sztoriba avatott volna be minket. A viszkis fiktív és igazi életébe...

Amikor az ember pulzusa már az első jelenetnél ütemesen kúszik felfelé az ugyancsak fokozódó zenére, amikor észreveszi a finoman gyöngyöző homlokot, miközben hősünk a ’90-es évek valóságában épp egy kis bankot készül kirabolni Budapesten, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy jó filmet nézünk. Kivételesen jót. Antal Nimród új mozijára sokat kellett várni, de megérte.

AViszkis_jelenetfoto (19)

Van-e ki nem ismerné a mi majdnem II. Rózsa Sándor jellegű hősünk történetét? Az Erdélyből Magyarországra szökött fiatal fiú a ’90-es évek elején döntött úgy, hogy anyagi problémái miatt bankrablónak áll. Közel 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat. S hogy mitől lett ő a Viszkis? Rablásai előtt a helyszínhez közeli kocsmákban mindig felhajtott egy-két deci whiskyt. Ez lett a névjegye.

Ambrus Attila, merthogy valódi nevén így hívják hősünket szelíd természetű rabló volt, igyekezett senkit sem bántani. Talán épp ez volt az a tulajdonsága, ami miatt a média annak idején majdhogynem nemzeti hőssé avatta. Korunk magyar Robin Hoodja lett, aki a megszerzett pénzt ugyan nem osztotta szét a szegények között, de általános népszerűségre tett szert. Persze nem feltétlenül az őt üldöző rendőrök között, akik hat éven keresztül űzték, hajtották, mígnem végül elfogták. Az már tényleg csak a hab a tortán, hogy Ambrus a vizsgálati fogságból is képes volt megszökni, egy számítógép kábeleit és egy széttépett lepedőt használt arra, hogy leereszkedjen a Gyorskocsi utcai intézmény egyik emeleti szobájából. A történet végét is ismerjük: Ambrust másodszor is elcsípték – 2002-ben 17 évnyi börtönbüntetést kapott a 142 millió forintnyi zsákmányáért, amelyet egyébként az utolsó fillérig felélt.
Jó magaviselete miatt tíz év után, 2012-ben szabadult – új életet kezdett, diplomát szerzett, azóta kerámiakészítéssel foglalkozik.

AViszkis_jelenetfoto (5)

A viszkis című filmből azonban nemcsak ez derül ki. Antal Nimród egy egész életutat vázol előttünk, kiderül, honnan indult a tarkopaszra vágott hajú kisfiú, látjuk a környezetet, amiben persze már akkor is lopott, lopkodott, de azt is, hogy mindez miért történt. Hátborzongató helyszíneken, az akkori Románia döbbenetesen embertelen, kilátástalan helyszínein kallódott gyerekkorától, míg katonaként át nem szökött Magyarországra. A pillanat, amikor a rakpart lépcsőjén ülve Attila magába szívja a szabadságot, a Dunát nézi Budapesten, majdhogynem József Attila-i.

AViszkis_jelenetfoto (40)

Antal Nimród hiába penget meg filmje elején romantikus szálakat, azért ez a mozi mégiscsak az akcióktól szép. Mívesen kivitelezett, teljesen valóságosnak tűnő akciókról, amelyek, ha szabad ezzel a képpel élni, nem esnek le a vászonról. Az itt megjelenő rendőrök nem műmájer figurák, eléggé igaziak. Mint ahogy Schneider Zoltán alakította örökké izzadó rendőrnyomozó figurája is, aki roppant módon szerette volna megérteni Ambrus úr tetteinek okát. A nyomozó, aki legalább olyan szerencsétlen, sőt, bizonyos szempontból még szerencsétlenebb is, mint Attila, hiszen neki esélye sem volt kitörni a málló falú, természetes fényt sosem beengedő irodájából, amelyben egy egész falat betöltő polcrendszeren sorakoztak Ambrus bűneseteinek aktái. A nyomozó és Attila beszélgetései, a kihallgatások a film dramaturgiájának alappillérei. Olyan pillérek, amelyekre nem lehetett rossz felépítményt tenni. Azt pedig, hogy ezt időnként humoros szálakkal szövi át, hogy a rendező hollywoodi tapasztalatait úgy építi be ebbe a filmbe, hogy az közben mégis annyira magyar, és annyira szerethető tud lenni – a non plus ultra. Az, amiért érdemes moziba járni.

AViszkis_jelenetfoto (29)

Szalay Bence Attilája pedig egyenesen remek. A helyenként kissé feszengő karakterrel tökéletesen érzékelteti, hogyan is működhet egy bankrablás lélektani háttere. Mert hát furcsa vagy sem, de ő sem erre készült. Persze nem elfogadni kell ezt a mentalitást, elég csak megérteni vagy megismerni. A jéghokis háttér remekül áll Bencének, és tulajdonképpen minden. Még a ma már nagyon ciki Tom Cruise féle pilóta napszemüveg is.

AViszkis_jelenetfoto (10)

Talán egyedül a tényleg igazán romantikus, szerelmi szál lóg ki a filmből, kissé kidolgozatlannak tűnik a Viszkis akkori szerelmét alakító Móga Piroska figurája, nem beszélve a kapcsolatról. De ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy jó értelemben vett, igazi közönségfilm született. A film amelyben egyébként szereplőként még Ambrus Attila is feltűnik – nem archív bejátszásban, hanem nagyon is aktív szereplőként. Így áll össze kerek, szép kerek egésszé A viszkis.

A viszkis
Bemutató: 2017. november 23.
Forgalmazza: InterCom