Most először nyomtatásban Radnóti levelezése

 

Radnóti Miklós kamaszkori levelei, vicces feljegyzései, kérvényei, pályatársaival folytatott levelezése és szerelmes levelei is most először látnak napvilágot. Az első levél 1926-os, az utolsó pedig 1945-ös keltezésű.

Különben magyar költő vagyok – ezt a címet kapta az az újonnan megjelent kötet, amely Radnóti levelezéseinek egy részét mutatja be. A Jaffa Könyvkiadó tavaly adta közre Gyarmati Fanni Árnyékban éles fény vagy című kötetét, amely a költő és felesége családi fényképeit mutatja be, előtte két évvel pedig Napló címmel Gyarmati Fanni 1935-től 1946-ig tartó feljegyzéseit foglalta kötetbe. Most pedig a sort folytatva, a Különben magyar költő vagyok című kötetben Radnóti személyes levelezéseit és kortársaival való levelezését tárja az olvasó elé. Az első levél 1926-os, az utolsó pedig 1945-ös keltezésű.

„Ebben a kötetben közel 500 Radnóti levél található, amelyben egyaránt benne vannak az általa írt levelek, és azok is, amelyeket ő kapott” – mondta Bíró-Balogh Tamás, a kötet szerkesztője az M5 Hétvégi belépő című műsorában. „A levelek egy része ma már közgyűjteményben található meg, így a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Országos Széchényi Könyvtárban, illetve az Akadémia levéltárában,  jelentős részük magángyűjtők, illetve a levélírók örököseinek a kezében van. Így pont ezért a gyűjtőmunka volt igazán izgalmas feladat, amikor egy-egy levélnek vagy levélcsoportnak kellett utána eredni, a feldolgozás már jóval egyszerűbb volt. Ezek a levelek először jelennek meg most kötetben és ugyancsak először nyomtatásban. A könyvben a legkülönfélébb stílusú és különböző korszakokban született leveleket találunk, akad olyan is, amelyet a költő még tinédzser korában írt. De vannak köztük kamaszkori vicces levelek, olyanok, amelyekben Radnóti az iskolai élményeiről számol be, esetenként ironikusan említi a tanárokat, vagy éppen arról ír, hogyan lehet könnyíteni a követelményeken. De egyetemista időszakából pótvizsgát kérvényező levelek is akadnak, sőt, fizetési felszólítás is, mert sohasem dúskáltak az anyagiakban, és időnként elmaradtak ezzel-azzal” – mesélte a szerkesztő.

Radnóti Miklós leveleiből szerkesztett kötet jelent meg

Egy teljesen hétköznapi ember arca is megmutatkozik, az irodalmi, magán- és hivatalos levelekből egyaránt megismerhetjük a magánembert és a költőt is – a Különben magyar költő vagyok című kötetből.