Egyre többen keresik a kisebb, közvetlen hangulatú rendezvényeket

 

Évről évre egyre több balatoni programot rendeznek, és hogy mi a gombamód szaporodó fesztiválok magyarázata, arról Tucsni László, a WeLoveBalaton.hu főszerkesztője beszélt a Duna Televízió Balatoni nyár című műsorában.

A nagy fesztiválok piaca telítődött, egyre nehezebb új, nagyszabású rendezvényt bevezetni, de egyre több kisebb fesztivál jelenik meg, akár kisebb településen is – mondta Tucsni László.

Az emberek azért mennek nyaralni és pihenni, hogy kiszakadjanak a napi dolgaikból, és az esik jól nekik, ha van terük. Arra viszont nincs igényük, hogy folyamatosan rengeteg ember vegye körül őket. Szeretik megtervezni, hogy mivel töltsék a nyaralásukat, és tudják előre, hogy mikor strandolnak, mikor mennek étterembe vagy egy könnyed túrára, és ebbe a menetrendbe jól beleillik egy-egy kiváló esti program is – mondta.

Hangsúlyozta: olyan helyi történeteket akarnak elmesélni, amik erősíthetik a régiót és olyan aktív szereplőket mutatnak be, akik színesítik a Balatont.

Tucsni László szerint eső esetén is jól érezhetik magukat a nyaralók, hiszen várják őket a múzeumok, az élményfürdők és a fedett uszodák is.

A címlapfotó illusztráció.