Melegfelvonulást tartottak Havannában, dacolva a hatóságokkal

 

Felvonulást tartottak Havannában szombaton melegjogi aktivisták, jóllehet nem kaptak erre engedélyt a hatóságoktól.

A demonstráció a közösségi médián szerveződött. Száznál több kubai melegjogi harcos vonult fel szivárványos zászlókat lengetve. Havanna központi parkjából indultak el és közel egy kilométert tettek meg, amikor rendőrök útjukat állták. Egyes felvonulók dulakodni kezdtek velük, ezért közülük három embert előállították.

Melegfelvonulás Kubában (Fotó: EPA/Ernesto Mastrascusa)

Egy hónap leforgása alatt ez volt a második olyan felvonulás, amelyet az állami intézményektől függetlenül szerveztek. Az előbbit állatvédők tartották, de ők kaptak rá engedélyt. Az effajta felvonulások ritka-számba mennek a szigetországban, ahol a törvényesen működő civil szervezetek gyakorlatilag a kommunista kormány kinyújtott „karjaiként” működnek. Mindenfajta nem engedélyezett felvonulást gyors és határozott rendőrségi intézkedés követ.

Az 1959-es forradalom után Kubában üldözték a melegeket, sokukat kényszermunkával sújtottak. Azóta változott a helyzet, a kormány ma már tiltja a melegek hátrányos megkülönböztetését, a Raúl Castro kommunista vezető lánya, Mariela Castro által irányított CENEXES nevű szervezet pedig a melegjogok nemzetközileg elismert harcosa.

A szervezet a melegházasság elismeréséért küzdött, de az alkotmányos reform napirendjéről lekerült ez a kérdés, mert sok kubai nemtetszéssel fogadta a kezdeményezést. A CENESEX lemondta a szombatra tervezett felvonulását, de más melegjogi aktivisták és csoportok a Facebook közösségi portál és a WhatsApp üzenetküldő alkalmazás segítségével, dacolva a hatóságokkal, mégis megtartották.