Hozzájárulunk az okostelefonok használatával a globális felmelegedéshez

 

Ott lapul a zsebünkben, okos és szinte bármit elintézhetünk a segítségével. Ha szeretnénk, szórakoztat, és munkaeszköznek is kiváló. Az okostelefon közel sem lenne olyan okos, ha nem futna rajta az internet, ami a legfrissebb kutatások szerint jelentős környezeti terheléssel jár.

A kommunikáció egyre inkább átterjed a virtuális térbe. Óriási adatforgalmat képezünk egy nap, ami az évek alatt egyre csak növekszik, illetve ehhez az is hozzájárul, hogy az iparban is egyre nagyobb mértékben használják az informatikát és az internethez kapcsolódó adatokat – fogalmazott az M1 Kék bolygó című műsorában Fidrich Róbert, a Fenntarthatóság Felé Egyesület programvezetője.

A karbonlábnyom azt mutatja, hogy egy cég tevékenysége, egy ember életmódja vagy egy termék életciklusa nyomán mennyi közvetlen és közvetett karbonkibocsátás kerül a levegőbe. A karbonkibocsátás az összes üvegházhatású gáz kibocsátását jelenti.

Az internet karbonlábnyoma egyebek mellett az előbb felsorolt tényezők miatt sem kicsi. Egyes kutatások szerint a világháló és a különféle kommunikációs technológiák ma már az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának két százalékáért felelősek, de akadnak ennél pesszimistább felmérések, amelyek már négy százalékról szólnak.

Több milliárd okostelefont adtak el

Az internet használata egyre nagyobb mértékű – mondta Fidrich Róbert. Ahhoz, hogy a készülékeken a nap bármely szakában elérhető legyen az internet, rengeteg energiát kell felhasználni. Megfelelő infrastruktúra kell ahhoz, hogy az okostelefonokon keresztül képesek legyünk különféle közösségi médiahasználatra, képek és videók megosztására, elektronikus kapcsolattartásra és csevegésre – magyarázta Fridrich.

A biztonságos adatáramláshoz pedig a felhőre van szükségünk. Amikor a világháló különféle adatközpontjai és internetszolgáltatói között oda-vissza áramolnak az adatok, az növeli az okostelefon környezeti lábnyomát és energiafelhasználását – tette hozzá.

Földbarát megoldásokat kell keresni

A SAP Hungary Kft. nemzetközi szoftverfejlesztő vállalat folyamatosan nyomon követi a szén-dioxid-kibocsátását, és igyekszik drasztikusan csökkenteni azt. Ezért például a vele együttműködő cégeknek nem kell ma már szerverparkot üzemeltetniük, mert a vállalat átvállalja. Ez azért is földbarát megoldás, mert az adatközpontjait megújuló energiaforrásokkal működteti.

A vállalat üzletfejlesztési igazgatója, Varga Zsigmond elmondta, régóta foglalkoznak környezetvédelemmel. A vállalat kilencvenezer főt foglalkoztat, ezért is dolgoznak azon, hogy autóparkjukat átállítsák elektromos autókra. Szeretnék, ha az épületeik gyakorlatilag nulla kibocsátással tudnának üzemelni, mert hiszik, hogy az emberi felelősség része az, hogy minél kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, annál kevésbé járulnak hozzá a globális felmelegedéshez.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Érdemes időnként kikapcsolni

Az internetnek számos elvitathatatlan előnye van, a fenntartható fejlődés szempontjából viszont érdemes átgondolni az okostelefonok használatát.

Fidrich szerint érdemes meggondolni, hogy szükségünk van-e arra, hogy folyamatosan online jelen legyünk. Ha pedig egy keveset is, de tenni akarunk Földünkért, éjszakára kikapcsolhatjuk a készülékünket, vagy legalább repülő módba állíthatjuk.

Ezek mellett olyan apróságnak tűnő dolgok is segíthetnek az internet karbonlábnyomának csökkentésében, mint például ha csak egyszer töltünk le egy zeneszámot vagy filmet az internetről, amelyet aztán a telefonunkon, esetleg a számítógépünkön tárolunk, és az is, ha kizárólag a jól sikerült fotóinkat, videóinkat továbbítjuk az ismerőseinknek.

A címlapfotó illusztráció.