Bemutatták Debrecen borait

 

Rekordszámú vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen város bora versenyre – jelezte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön, a város idei borait bemutató sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz–KDNP) elmondta: három kategóriában – fehér- és vörösbor, illetve pezsgő – 15 borvidék 67 pincészetének 126 bora versengett azért, hogy egy évig viselhesse palackján a Debrecen város bora címkét.

Évről évre nő a résztvevők érdeklődése a verseny iránt és egyre jobb minőségű borok kerülnek az úgynevezett „vakkóstolással” pontozó zsűritagok asztalára – tette hozzá a polgármester, majd bejelentette: 2019-ben A város fehérbora címet a mádi Demetervin pincészet 2017-es évjáratú Délceg nevű furmint és hárslevelű házasítású bora nyerte el.

Debrecen idei vörösbora a szekszárdi Vida Péter pincészetének 2016-os évjáratú Ölelés merlot bora lesz, míg a város pezsgője címet egy évig a Sauska Tokaj Kft. száraz furmint, hárslevelű, chardonnay fehér pezsgője viselheti.

A győztes borászok szombaton a város bálján vehetik át az elismerésüket, és ott szolgálják fel első alkalommal a díjazott borokat, amelyekből ezer-ezer palack, illetve 600 pezsgő készül, s helyi éttermek itallapjaira is rákerül – mondta el a polgármester.

A sajtótájékoztatón Papp László arról is beszélt, hogy Debrecennek szoros a kapcsolata a Tokaji borvidékkel. Mádon működik a Debreceni Egyetem kutatóközpontja, de a városi önkormányzat is vett egy ingatlant Mád központjában, amit turisztikai célokra fognak a jövőben hasznosítani.

A címlapfotó illusztráció.