Gőzerővel készül a Bocuse d'Or döntőjére a magyar csapat

 

Jól halad a magyar csapat felkészülése a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny január 28-29-i lyoni világdöntőjére, Pohner Ádám séf, Segal Viktor coach és Csillag Richárd commis (segítő) már a finomhangolásokat végzik.

A két évvel ezelőtti világdöntő óta generációváltás zajlott a magyar csapatnál: noha Pohner Ádám commis-ként már kipróbálta magát a Bocuse d’Oron, séfként a mezőny legfiatalabb tagjának számít, Segal Viktor és Csillag Richárd pedig először szerepelnek majd a magyar csapat tagjaként – közölte a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke a csapat hétfői budaörsi sajtótájékoztatóján.

Minden körülmény adott a jó szerepléshez

Hamvas Zoltán a Forma-1 világához hasonlította a Bocuse d’Ort, hiszen a világ legrangosabb szakácsversenyének innovációi később rendszerint leszivárognak a éttermi gasztronómiába is.

Minden körülmény adott a jó szerepléshez, hiszen rengetegen, például norvég sztárséfek is segítik a magyar csapatot az öt és fél órás versenyprogram tökéletesre csiszolásában – jegyezte meg Hamvas Zoltán.

Pohner Ádám felidézte, hogy 2015-ben Molnár Gábor mellett commis-ként versenyezhetett a lyoni világdöntőben, majd 2016-ban séfként indult, és Széll Tamás mögött második lett a magyarországi döntőben. Mint elárulta, a csapat tagjai hónapok óta heti hat napot gyakorolnak, a versenyre szánt fogásokat folyamatosan fejlesztve, mostanra pedig már a finomhangolásoknál tartanak.

Fókuszban a magyar alapanyagok és eljárások

A fogásokhoz igyekeznek minél több minőségi magyar alapanyagot – például tokaji bort, egri bikavért, magyar eceteket – felhasználni, valamint magyar technológiai eljárásokat – mint a derelyekészítés vagy a savanyítás – alkalmazni.

Segal Tamás és Csillag Richárd szintén arról számoltak be, hogy a felkészülés kiválóan halad és hogy a csapat mind technikailag, mind pszichésen jól felkészült a január végi világdöntőre.

A Bocuse d’Or döntőjét a SIRHA élelmiszeripari szakkiállítás keretein belül rendezik meg január 28-29-én, mindkét napon 12-12 csapat készíti majd el fogásait. A tányértéma idén egy francia klasszikus, a chartreuse lesz, amelyet meghatározott kagylófélékkel kell majd elkészíteni, a hústál kötelező alapanyaga pedig a csontos borjúkaraj lesz, amelyet csonttal együtt, egészben kell megsütniük a versenyzőknek.