Hétvége: a legjobb sajtok mustrája Etyeken

 

Az etyeki Gasztrosétányon először tartanak sajtmustrát, ahol a Kárpát-medence legjobb sajtmesterei mutatják be termékeiket.

Új rendezvény debütál szombaton az etyeki Gasztrosétányon, a Sajtmustra, amelyen az ígéretek szerint a Kárpát-medence legjobb sajtmesterei mutatják be termékeiket – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Ez a hatodik Sajtmustra, de első alkalommal rendezik meg Etyeken az eseményt – mesélte az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Rókusfalvy Pál főszervező, aki  arról is beszélt, hogy évek óta tervezték  sajtkészítőkkel való kapcsolatuk szorosabbra fűzését, így külön nagy öröm számukra, hogy a szakma krémjét képviselő sajtmustra az idén Etyeken valósul meg.

Harminc sajtmester hozza el portékáját, 100-120 féle sajtot,  köztük az ország legjobb sajtjait is megkóstolhatják a látogatók a rendezvényen – tette hozzá Hegedűs Imre sajtmester, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének képviselője.  Sajtversenyt is rendeznek, délután már a nyertes sajtokból is vásárolhatnak a vendégek. Mint mondta, a különféle sajtokat a hozzájuk illő borokkal együtt lehet megkóstolni, szakértők útmutatása mellett.

Törökszentmiklós, 2005. május 20. A Surjányhús Kft. saját mikrobiológiai és kémiai laborjában Lovasné Szitár Anikó vizsgálja az általuk gyártott disznósajtot. A cég ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mivel élelmiszerhamisítás történt. A Surjányhús Kft. hamisított címkéjét találták Pest megyében a szalmonellával fertőzött disznósajtokon. MTI Fotó: Mészáros János

Törökszentmiklós, 2005. május 20.
A Surjányhús Kft. saját mikrobiológiai és kémiai laborjában Lovasné Szitár Anikó vizsgálja az általuk gyártott disznósajtot. A cég ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mivel élelmiszerhamisítás történt. A Surjányhús Kft. hamisított címkéjét találták Pest megyében a szalmonellával fertőzött disznósajtokon.
MTI Fotó: Mészáros János

Sajtárus a 4. Székely Fesztiválon a budapesti Millenáris parkban 2018. május 11-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Képünk illusztráció  (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Az érdeklődők megtekinthetik a sajtkészítés menetét, láthatják a sajtfüstölést és a parenyicanyújtást, kipróbálhatják a vajköpülést, és kérdezhetnek is a mesterektől.
A Gasztrosétány boros és ételkínálatából egyaránt válogathatnak a látogatók. Rókusfalvy Pál elmondta: a megszokott módon két tucat pince nyitva lesz, a kínálatban sonka, csokoládé és sör is szerepel, továbbá kiegészítő programokkal is készülnek.

A gyerekeket a Sajtkukac játszótér várja, ahol ügyességi játékokon keresztül ismerkedhetnek a sajtkészítés folyamatával a fejéstől kezdve a sajthordáson és préselésen keresztül a kóstolásig.