Budapest ad otthont a turizmus világnapja rendezvényeinek

 

A Turisztikai Világszervezet Budapest mellett szavazott, így szeptember 27-én a magyar fővárosban ünneplik a turizmus világnapját. Számtalan programlehetőség várja majd az érdeklődőket.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját.
- A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) döntése értelmében ezen a napon Budapest ad otthont a turizmus világnapja rendezvényeinek, a nyílt naphoz 46 programmal csatlakoztak a budapesti szolgáltatók – jelentette be Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője.

Jelentős elismerésnek nevezte a magyar idegenforgalom számára, hogy idén az UNWTO képviselőivel együtt, Budapesten ünnepelhetik a világnapot.
A  BFTK nemcsak koordinálja a világnapi programokat, hanem saját programot is szervez: három alkalommal régi Ikarus kabrió buszból lehet megnézni a fővárost. A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményes, a legtöbb azonban előzetes regisztrációhoz kötött. A BFTK megrendezi a hagyományos nyílt napot, és egyebek mellett a csatlakozott szervezetek vezetett sétákat, tárlatvezetéseket, épületlátogatásokat tartanak múzeumokban, galériákban.

Stockphoto - Magyarország - Budapest - Lánchíd

Idén először hét gasztrohely is csatlakozott a felhíváshoz, ahol kedvezményekkel, ajándékokkal várják a látogatókat.
Az z idei világnap fő témája a digitális turizmus, és a BFTK támogatja a digitális fejlesztéseket. Ezek között kiemelte a guide.me Budapest alkalmazást, ami turisztikai weboldal és alkalmazás egyben, és angolul mutatja be a külföldieknek a fővárost.
A sajtótájékoztatón megnyitották a BFTK információs irodahálózatának új, hetedik irodáját a Bálna Budapestinfo Point irodát. A BFTK az irodákon kívül 22 közterületi információs pontot üzemeltet.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében rámutatott: a turisták felfedezték Budapestet, 2010-óta megkétszereződött a fővárosba és az országba látogató turisták száma, a tavalyi és az azt megelőző is rekordév volt. Várhatóan az idei is az lesz az ágazatban – mondta.
Az eredmények tükrözik az eddig megvalósított fejlesztéseket, a BFTK munkája pedig elengedhetetlen a turizmus fejlődéséhez, a várost értékesíti a Budapest Card-on keresztül – tette hozzá.
Az új irodában a hivatalos turistainformációkon kívül klasszikus hajós, buszos, és gyalogos városnéző programokat is értékesítenek . Az irodahálózat bővítését elengedhetetlennek nevezte az egyre növekvő számú turista minőségi kiszolgálásához.