Virágkarnevál, Fények éjszakája és csillaghullás

 

A debreceni virágkarnevál a nyár kihagyhatatlan programja.

A karneváli hét csúcspontját jelentő augusztus 20-i virágkarnevál díszvendégeinek közismert, népszerű embereket kértek fel  – mondta Komolay Szabolcs Debrecen alpolgármestere. Egyre nagyobb az érdeklődés a Virágkarnevál iránt, Debrecenben és a környéken sem lehet már szállást találni – tette hozzá az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.

A lelátón – a virágkocsik és művészeti csoportok felvonulásakor -  mások mellett ott lesz Alexander Rybak fehérorosz származású norvég hegedűművész, Apáti Bence balett-táncos, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Göttlinger Dániel világkupa-aranyérmes debreceni kerekesszékes vívó, Molnár Andrea táncművész, Müller Péter Sziámi, a hazai alternatív zenei élet meghatározó tagja, Péter Bence zongoraművész, Trokán Anna színművész és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.

A Thermodam virágkocsija a hagyományos debreceni virágkarneválon 2017. augusztus 20-án. Hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében tizennégy feldíszített virágkocsi vonult végig a városban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Képünk a tavalyi virágkarneválon készült: a Thermodam virágkocsija (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Fények éjszakája keretében péntektől vasárnapig három helyszínen is épületvetítéseket tartanak. Egy nemzetközi 3D-mapping művészekből álló csapat segítségével a Nagytemplom, a régi városháza és a Déri Múzeum “kel életre” – említette Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője. A virágkarnevál történetében először 49 táblás sakkszimultánt is rendeznek majd.

Augusztus 20-án délután a Kölcsey Központban Pintér József nemzetközi nagymesterrel és a 11 éves debreceni tehetséggel, a már most 1954 Élő-pontszámmal rendelkező Tran Dáviddal mérkőzhetnek meg a sakkozni tudók – mondta a főszervező, hangsúlyozva, hogy a Karneváléj című esti programra már csak néhány száz értékesíthető jegy maradt, így a Nagyerdei Stadionban a karnevál zárásaként idén is telt ház előtt rendezik meg a látványosnak ígérkező zenés-táncos showműsort.

Eelkészült a virágkarnevál dala is, amelynek szövegét Jantyik Zsolt, a PG Csoport frontembere, zenéjét pedig A Dal 2018 felfedezettje, a debreceni Dánielfy Gergely szerezte. A virágkarnevál biztosítására a katasztrófavédelem és a rendőrség a szokásosnál nagyobb létszámmal, megerősített szolgálattal és operatív törzs működtetésével készül.