Közel ezer kilométeres zarándokút épül Erdélyben

 

A Tasuleasa Social szervezet – amely az utóbbi években számos akcióval és kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet – egy 950 kilométeres zarándokutat álmodott meg Erdélybe. A híres El Camino mintájára tervezett út egy része még az idén elkészülhet.

A nem mindennapi kezdeményezés tíz megyén keresztül vezetne, és az út során a turisták felfedezhetnék Erdély természeti és kulturális kincseit.

Az egyesület a múlt héten jelentette be a Via Transilvanica nevű út létrehozását. A projekt gyulafehérvári bemutatóján a főkoordinátor, Alin Uhlmann Useriu elmondta, hogy idén csak egy 100 kilométeres szakasz készül el vélhetően, amely Szászrégentől körülbelül Dornavátráig vezet.

A Gyilkos-tó a Hargita megyei Hagymás-hegységben, Gyergyószentmiklóstól 25 kilométerre 2013. augusztus 5-én.MTI Fotó: Varga György

A Gyilkos-tó a Hargita megyei Hagymás-hegységben (MTI-fotó: Varga György)

A zarándokút a tervek szerint gyalog és kerékpárral egyaránt bejárható lesz, minden huszonötödik kilométernél friss ivóvíz, szállás és étkezési lehetőség várja a felfedezőket. Az útvonal az erdélyi nemzetiségi sokszínűséget is figyelembe veszi.

A szervezet képviselői már most bizakodók: remélik, amennyiben elkészül a teljes, 950 kilométeres táv, évente legalább 200 ezer zarándok vág majd neki rövidebb-hosszabb szakaszokon.