A tízórai az agynak is segítség

 

A reggeliés az ebéd közötti időszakban igenis szüksége van a szervezetnek kiegészítő étkezésre. A gyerekeknek különösképp. Már, ha meggyőzhetőek lennének erről...

A megfelelő küldetéstudattal rendelkező szülők valószínűleg könnyedén meggyőzik csemetéjüket arról, hogy a dög unalmas tízórainak bizony nagyon fontos szerepe van a testi és az intellektuális fejődésükben. De valószínűleg ezek a szülők vannak kevesebben.

És vagyunk mi, a többség, akik elképesztő energiákat ölünk abba, hogy otthoni szemetesünkben ne lássuk viszont a reggelente műgondonddal,  kizárólag a kiegyensúlyozott táplálkozásnak megfelelően készített és légmentesen csomagolt szendvicseket, valamint a fonnyadt, lötyögős bőrű almákat.

Pedig kutásokkal igazolt tény, hogy a jó teljesítmény nem csak intelligencia kérdése, hanem bizony a megfelelő táplálkozásé is. Azaz az is fontos, hogy agyunkat, különösen a fejlődésben levő gyerek esetében, elássuk energiával. Ehhez pedig nem elég csak reggelizni, az ebéd előtt még szükség van az energia pótlására – azaz a tízóraira.

Egészséges szendvics tízóraira. Fotó: Shutterstock

Egészséges szendvics tízóraira. Fotó: Shutterstock

Mi is legyen tíz órára? 

A kiskolások dobozában legyen teljes kiőrlésű kenyérből vagy péksüteményből készített szendvics. A gyerekek nem rajonganak érte, viszont a különféle magokat általában szívesen rágják. Tehát célszerű magos kenyeret kenni nekik, lehetőleg zsírszegény és általuk is kedvelt felvágottakkal.
A szendvicset megkenhetjük margarinnal, vajjal túrókrémmel, zöldségkrémmel, így azok könnyen emészthetőek, a sok fehérjének köszönhetően pedig növelik a szervezet ellenálló képességét. A retket általában szeretik a gyerekek, ugyanígy a kígyóuborkát is, ezekből is szeleteljünk a szendvicsbe, esetleg egy szelet finom sajtot is belecsempészhetünk.

Egy jó ízű gyümölcsjoghurt, egy túrórudi – ki melyiket szereti -,  pedig egészséges lezására lehet a tízórainak. Gyümölcsből a szezonnak megfelelően készítsünk be a csomagba szőlőt, almát, szilvát, mandarint.

Egy német tanulmány szerint a gyerekek kétszer annyi zöldséget és gyümölcsöt esznek, ha meghámozott, apróra vágott formában rakják őket eléjük. Jó tanács: ha az almacikkeket citromlével kenjük meg, délelőttre nem fog megbarnulni.

Édességből nem érdemes csomagolni (azt majd úgyis kapnak egy másik gyerektől) ugyanis ezek a vércukorszintet csak rövid ideig emelik meg, viszont velük szemben a zöldségek és gyümölcsök, a teljes kiőrlésű termékek vagy a tejtermékek csak lassan jutnak a vérbe, és folyamatosan egyenlő szinten látják el az agyat energiával. Így gyerekeink hosszabb ideig maradnak fittek és lesznek képesek jól koncentrálni.

Már csak az a kérdés maradt, hogy vajon hogyan is győzzük meg őket arról, hogy rendszeresen tízóraizzanak…