Ország-város, barkochba – Poroljuk le a világ legjobb játékait!

 

Karácsony van, együtt a család, úgy, ahogy csak ritkán szokott. A felnőtt örül a szusszanásnyi (vagy annyi se) nyugalomnak, de a gyerek ezt csak ideig-óráig tűri, már nyúlna a távirányítóért, az okostelefonért… És akkor anyu az asztalra tesz néhány üres papírlapot. Vagy egy marék hurkapálcát. Vagy azt mondja: Gondoltam…

Mi történik az ünnepekkor az ajándékozáson és a karácsonyi traktán túl? Családja válogatja a köztes időkitöltés mikéntjét. Nyilván belefér egy-egy karácsonyi film, netán séta, de ugyanígy fontos része az ünnepnek a családi együttlét, a nevetés is – ez utóbbihoz pedig kiváló alkalom a közös játék, ha úgy tetszik, a társasjáték.

Ennek vannak olyan hagyományos, békebeli változatai, amelyekhez nem hogy a játékboltba nem kell elmenni, de garantáltan szórakoztató a családtagok számára 9 és 99 éves kor között. Az más kérdés, hogy 9 és 29 között nagy valószínűséggel több is ismeretlennek számít.

Vegyünk sorra néhányat.

Ország, város, híres ember…

Ami kell hozzá: fej, valamint fejenként egy papírlap és írószer. Mindenki függőleges oszlopokat „rajzol” – alapesetben kilencet –, és azokat felcímkézi az alábbi kategóriákkal: ország, város, folyó/tó, hegy, női név, férfinév, híres ember.

A kategóriák tekintetében az a szabály, hogy nincs szabály, a csapat összetételétől függően nehezíthetők, avagy könnyíthetők. Ha kisebbek is játszanak, akkor érdemes a nehezebb kategóriákat könnyíteni: ételre/italra, tárgyra, mesehősre cserélni. Felvehető a film/könyv, növény és cifrább kategória is, ha bevállalósabb a csapat, de ennek tényleg csak a fantázia szab határt.

Budapest, 2014. május 3. Schwarz Dórának anyák napjára rajzot készítenek gyermekei, Janka (b), Lea és Béni a család XI. kerületi otthonában 2014. május 3-án. MTI Fotó: Kallos Bea

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Kallos Bea)

Egy bevált módszer szerint a társaság tagjai körről körre, felváltva, rajtjelre sorolják magukban a magyar ábécé betűit, és az „állj” parancsra bemondják, hol tartanak. A jelzett betűvel kezdődő szavakkal kell kitölteni a rubrikákat, természetesen segédeszközök nélkül, és adott időn – például egy percen – belül.

Az üresen hagyott mezők száma alapján lehet meghatározni a rangsort, tetszőleges számú forduló után.

A játék azon túl, hogy addiktív, fejleszti a gyerekek szókincsét, és a szakemberek szerint tanulásra is sarkall, Németországban például sikeresen alkalmazzák fejlesztésre.

Igen, nem, nem jellemző, nem tudom

A barkochbának nevezett játéknak komoly tudománya van, de a kezdők számára is igen szórakoztató lehet. Eredete kevéssé ismert, úgy tudni, hogy csak hazánkban nevezik így, egy Budapesten 1900-ban bemutatott színdarab hatására. Bar Kochba (csillag fia) a Római Birodalom ellen felkelt zsidó vezér volt, aki egy anekdota szerint úgy „hallgatott ki” sikeresen egy kéz és láb nélküli, vak és néma szerencsétlent, hogy az a feltett kérdésre a feje ingatásával igennel vagy nemmel tudott felelni.

További információ, de ez ne szegje önbizalmát senkinek: Karinthy Frigyes híresen jó barkochba játékos volt.

A fejben-szóban játszott játék során a résztvevő(k)nek eldöntendő kérdéseket feltéve kell rájönnie egy olyan szóra vagy kifejezésre, amit a többi csapattag kigondolt. Gondolni bármire lehet, élő, hol vagy kitalált személyre, más (képzeletbeli) élőlényre, konkrét tárgyra, fogalomra (konkrét vagy elvont).

A „kigondoló” fél jelzi, hogy indulhat a játék, azzal, hogy közli: „Gondoltam.” Korlátlan számban kaphat kérdéseket, ám valamennyire csak igennel vagy nemmel válaszolhat, és természetesen csakis igazat. A kérdező egyszer kérdezhet rá a megfejtésre, ez egyúttal a játék végét is jelenti. További opció egy „Szabad a gazda!” fordulattal feladni a harcot.

Előfordul, hogy a kitalálónak nincs több ötlete: nem tud annyit, hogy rákérdezzen, de ötlete sincs további releváns kérdésre. Ekkor feladhatja a játékot, hagyományosan a „Szabad a gazda!” fordulattal.

Az „igen” és „nem” válaszokhoz való ragaszkodás talán jól működött Karinthy esetében, de a gyakorlat azt mutatja, hogy érdemes felvenni a válaszok közé a nem jellemző és a nem tudom kifejezéseket. Végletes esetben pár szavas rávezető segítség jól jöhet, ám egy „Bárczi Benő anyai öregapjának a háziorvosa”-jellegű feladvány több mint sportszerűtlen.

Egyszerű, mint a faék

A valószínűleg kínai eredetű, marokkónak vagy mikádónak nevezett ügyességi (türelem…) játékot vékony fa- vagy műanyagpálcikákkal űzik. (Korábban szalma- vagy gyufaszálakat használtak, még korábban, a 18. század táján csontból, elefántcsontból készültet). Félbetört hurkapálcák is megfelelnek, csak arra vigyázzunk, hogy a végük ne legyen sorjás.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A játék kezdetekor egy játékos függőlegesen az asztallaphoz támasztja a pálcaköteget (20-50 darab kell belőle), aztán elveszi a kezét úgy, hogy a rudacskák kusza kazalt alkotva hulljanak a felületre. A játékosok feladata egy-egy pálcika kiemelése a halomból úgy, hogy a többi mozdulatlan maradjon. Mindenki addig „húz”, amíg meg nem mozdul valamelyik másik pálca, ha ez megtörténik, akkor jöhet a következő versenyző. A már megszerzett pálcát szabad segédeszközként használni. Az győz, akinek a legtöbb pálcikát sikerül kiemelnie a halomból.

Léteznek jelölt pálcákból álló készletek is (a házi változatban filccel rajzolhatunk mintákat a hurkapálcákra), ezeknél a jelölés határozza meg azt, melyik pálca hány pontot ér. Értelemszerűen az nyer, aki a legnagyobb értékben húz pálcákat.

A játék előtt kávét inni nem érdemes, de bandzsítani ér!

A végére egy morbid klasszikus:

…az akasztófajáték. A szókitaláláson alapuló játék egyik fő tulajdonsága – és ezzel matekórákon már többen visszaéltek –, hogy gyakorlatilag némán játszható, csak papír és írószer kell hozzá. Ketten játsszák, egyikük kitalál egy szót, betűinek számát sorrendben, egymás mellett rövid vonalakkal jelzi. A kétjegyű mássalhangzók vonalait érdemes könnyítésként alul egy kis hurokkal jelezni.

A megfejtésen dolgozó fél találomra betűket mond (ír le), amelyeket a kitaláló vagy elhelyez a vonalkákon, amennyiben szerepel a szóban, vagy feljegyzi egy külön oszlopba, ha nem szerepel.

Téves tipp esetén a feladvány kitalálója vonalról vonalra (rossz tippről rossz tippre) stilizált akasztófát rajzol, azon egy pálcikaemberrel, amelynek lábai számítanak az utolsó vonásoknak – és így a játék végének is.

Egy megfelelő komplikáltságú feladvánnyal eléggé elnyújtható a játék, ahogy az akasztófarajz összetettségével is. Azt azonban tartsuk szem előtt, hogy egy rossz helyesírású feladványkészítő könnyen boríthatja a játékot!