Megfelelő táplálással és táplálkozással elkerülhető a cukorbetegség

 

Ma Magyarországon csaknem egymillió embert érint a cukorbetegség valamelyik fajtája, a betegek száma pedig évről évre nő. A betegség megelőzéséhez napjainkban már lényegesen több információ áll rendelkezésre. Legfontosabb a kockázati tényezők elkerülése.

A fogantatástól számított első ezer nap kulcsszerepet tölthet be a cukorbetegség kialakulásában. Kutatások kimutatták, hogy a magzati és kisgyermekkori egészséges táplálással többek között csökkenthető a diabétesz kockázata is – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke elmondta: sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy a megelőzés, mint olyan, a gyakorlatban is meg tudjon valósulni. Hozzátette: nem mondhatjuk azt, hogy a genetikai tényezők nem játszanak szerepet, azonban az, hogy az első ezer nap mennyire meghatározó, azt rengeteg kutatás bizonyítja.

Képünk illusztráció. MTI Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Beliczay László)

Sajnálatos módon a túlsúly és az elhízás problémaköre már a gyermekeket is érinti, amely egyértelműen visszavezethető arra, hogy a kettes típusú cukorbetegség a gyermekeknél is megjelenik. Ez egyértelműen összefüggésben áll a túlsúllyal és az elhízással – hangsúlyozta az MDOSZ elnöke.

Az első két év a döntő

A fogantatástól kétéves korig kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni a táplálkozásra – véli Kubányi Jolán. Az édesanyának nem kettő helyett kell táplálkoznia, ahogy azt sokan gondolják. Maximum ötszáz kilokalóriával emelkedik meg ilyenkor az anya napi energiaszükséglete. Elengedhetetlen, hogy minőségében megfelelő legyen a táplálkozása várandósság során. A csecsemő táplálásánál az első hat hónapban az anyatejes táplálás az előnyös, ezt követően pedig a hozzátáplálás is megkezdődhet.

A szakember szerint a legnagyobb hibát az 1-3 év közötti korcsoportnál követik el a szülők, ugyanis úgy tekintenek gyermekükre, mint a kisfelnőttekre. Felnőttként táplálják őket, pedig teljesen más az energiaszükségletük – tette hozzá Kubányi Jolán.

A megelőzésen van a hangsúly

Kubányi Jolán szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyre több jogszabály születik, ami kötelezi a gyártókat arra, hogy ne csak a hozzáadott cukor, hanem a só mennyiségét is fel kell tüntetni az összetevőknél. Sokan gondolják azt, hogy a probléma a hozzáadott cukroknál kezdődik, azonban nem itt keresendő a problémaforrás – tette hozzá.

Az íz preferenciák csecsemőkorban alakulnak ki. Ez azt jelenti, hogy az édes ízhez való hozzászokásunkat korán megtanuljuk. Így tehát ezt a későbbiekben nem felejtjük el, és azokat az ízeket, amelyeket megszoktunk csecsemőkorban, felnőttkorban fogjuk „keresni”. Ez az egyik lényeges és fontos probléma. Kubányi Jolán hozzátette, nehéz egy problémát okolni a cukorbetegség kialakulásáért. A fontos az, hogy mindent megtegyünk a megelőzés érdekében és egészséges életmódra törekedjünk.

A civilizált társadalmaknál megfigyelhető, hogy a cukorbetegségek előfordulása rohamosan emelkedik – mondta Dr. Babai László életmód orvos és telediabetológiai szakértő. Hozzátette: életmódunk megváltozott, kevesebbet mozgunk és táplálkozásunk is kényelmesebbé vált. Amennyiben az anyagcsere állapot a szervezetben felbomlik, nincs megfelelő vércukor felhasználás, nincs megfelelő mozgás, ami az inzulint helyettesítve a vércukor felhasználást növelje. Így a szervezet kénytelen máshoz nyúlni, például inzulintermeléshez – tájékoztatott a szakértő, hozzátéve: így lassan „eljuthatunk” a cukorbetegségez.