Tízezer szülő mondott nemet az ingyenes HPV-oltásra

 

A 2017-18-as tanévben 10 ezer leány szülője nyilatkozott úgy, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának: a méhnyakrák vezető haláloknak számít Magyarországon, és az esetek 99 százalékánál kimutatható a HPV; évente 1200-1300 magyar nőnél diagnosztizálják a kórt és az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt – írta a Világgazdaság kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott adatok alapján.

Az idén szeptembertől már kilenckomponensű hatóanyaggal oltják a HPV-fertőzés elleni iskolai oltási programban a hetedikes lányokat, a közbeszerzésen győztes cég 3,4 milliárd forint értékben 120 ezer vakcinát biztosít, valamint opcionálisan további 160 ezer oltóanyagot 2020 márciusáig a tizenkét évesek humán papillomavírus elleni védőoltásához – írta a lap.

Az önkéntes, térítésmentes HPV elleni oltás 2014 szeptembere óta a nemzeti védőoltási program része. A mostani tanévben a jogosultak csaknem háromnegyede (74,7 százalék) igényelte az oltást. Ez némi csökkenés a korábbi évekhez képest: a 2016-17. évi kampányban az átoltottság 75,7 százalék volt, 2015-16-ban a hetedikes lányok szüleinek 74,8 százaléka kérte a HPV-oltást, 2014-15-ben 77 százalék volt ez az arány – válaszolta a szaktárca a Világgazdaság kérdésére.