Felgyorsult a világ, és ezt a gyerekek beszéde is megsínyli

 

A gyerekek mintegy 75 százalékánál nincs probléma a beszédfejlődéssel, a fennmaradó 25 százalék felénél pedig csak a lassabb fejlődés az oka a lemaradásnak. Miután nem minden gyermek fejlődik egyformán, a szakember szerint egyedi figyelmet igényelnek.

Megvan a kritikus szókincs?

Logopédus szakemberhez azoknak kell fordulniuk, akik az anyanyelv normáit nem tudják elsajátítani, például eltérés tapasztalható náluk a beszédben, a hangképzésben, illetve nyelészavaraik vannak: gyerekek esetében akkor van ok erre, ha kétéves koráig nem tanul meg 50-70 szót. Ez az úgynevezett „kritikus szókincs”, amely a nyelv épülésének alapját biztosítja – hívta fel a figyelmet egy interjúban Fehérné Kovács Zsuzsanna, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke.

A szakemberek szerint a gyerekek mintegy 75 százalékánál nincs probléma a beszédfejlődéssel, illetve a fennmaradó 25 százalék felénél is csak a lassabb fejlődés az oka a lemaradásnak. A többieknél meg kell vizsgálni, hogy a gyerek mennyire érti az anyanyelvét.

Egyedi módszerek kellenek

Mivel a gyermekek fejlődése eltérő, ezért egyre nagyobb szükség van az oktatásban az egyedi módszerek alkalmazására – közölte a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1-en, kedden. Mosányi Emőke a logopédia európai napján azt mondta, hogy az iskolák oktatási módszereinek szabadsága behatárolt. Mivel egy osztályban átlagosan harmincan tanulnak, nehéz a gyerekekre külön-külön odafigyelni.

Hozzátette: a szakszolgálat minden iskolával és óvodával kapcsolatban áll, és munkatársai jelzik, ha egy gyermek további figyelmet igényel. Ezekben az esetekben segítenek.

Mészáros Veronika logopédus foglalkozást tart az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Központban (MTI-fotó: Mohai Balázs)

Felgyorsult a világ, a gyerek beszéde sínyli meg 

Thoroczkay Miklósné kőbányai logopédus egy, az MTI-nek korábban adott interjúban a beszéd felgyorsulásának jelenségéről beszélt. Úgy fogalmazott, hogy míg 30 évvel ezelőtt egy másodperc alatt átlagosan 11 hangot ejtettünk ki, ma 15-16 hangot. A szakember szerint a felgyorsult élet hozza magával a beszédtempó növekedését, a sietség miatt nem tudjuk artikulálni a hangokat, ettől motyogó lesz a beszédünk.

Már óvodáskorban is sok gyerek szorul logopédiai segítségre, méghozzá hosszasabb terápiára, mint évtizedekkel korábban. A konkrét okot a szakemberek sem tudják, de gyanítják, hogy a családon belüli beszélgetés, mesélés apadása mindenképpen felelős ezért.

A kommunikációs zavar sok mindenre kihat

Európában 2004 óta mintegy hetvenezer logopédus ünnepli március 6-án a logopédia európai napját. Az eseménysorozat fő célja minden évben az, hogy a logopédia világát közelebb hozza a nyilvánossághoz. Magyarország 2012-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.

MTI-fotó: Mohai Balázs

Az idei téma: az alternatív és augmentatív kommunikáció volt, azaz az ünnepnap célja, hogy felhívja a figyelmet a nyelvi és kommunikációs zavarok széles körére, az emberi életminőségre gyakorolt hatásukra, a kommunikációs zavarokkal küzdő személyek jogaira, a segítségadás módjaira, annak érdekében, hogy elkerülhetővé váljon az érintettek marginalizálódása – de ez a nap egyben lehetőséget nyújt a szakmának is arra, hogy megmutassa magát – tudatta a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat.

A Főváros Pedagógiai Szakszolgálatnál kiemelten fontosnak tartják a nyelvfejlődési elmaradások korai logopédiai szűrését, a beszéd-, nyelvi és kommunikációs problémák korai felismerését. A szakszolgálat 24 tagintézményének logopédusai évente csaknem 45 ezer gyermeket szűrnek, vizsgálnak, és közel 14 ezer beszéd-, nyelvi és kommunikációs problémával küzdő gyermeket részesítenek rendszeres terápiában, megakadályozva ezzel a nyelvi zavar súlyosabb formáinak, illetve az ezekre épülő iskolai és szociális hátrányoknak a kialakulását.