Zenés-színházi tehetségkutatót hirdetnek az István, a király rockopera megújítására

 

Az István, a király rockopera megújítására zenés, színházi tehetségkutatót hirdettek általános iskolások számára. A pályaműveket október 31-ig lehet beküldeni.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A pályázat egyik fő célja, hogy a felső tagozatos diákok interaktív módon mélyítsék el a magyar történelemből tudásukat – mondta Szörényi Levente, az István, a király rockopera zeneszerzője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Véleménye szerint erre nagyon is szükség van, mivel az egyik próbán rádöbbent arra, hogy a gyerekek a szüleiktől hallották a rockopera dalait, éneklik is azokat, azt viszont már kevesen tudják, miről is énekelnek.

A rockopera 1983-as városligeti bemutatója óta számos rendezést és előadást megért már. A diákok által színre vitt pályaművektől új szellemiségű, új kisugárzású alkotásokat várnak – fűzte hozzá a zeneszerző. A nyertes darab a százéves trianoni döntés emlékére szervezett programsorozat keretén belül lesz megtekinthető.

Szörényi Levente azt is hozzátette, érdemes a történelmet tanulmányozni, mivel a rockopera cselekménye sem tükrözi hűen az eseményeket, hiszen a valóságban veszprémi csata – ahol István legyőzte Koppányt a darab szerint – nem is volt.

Mint mondta, a zenés színpadi darab előadása lehetőséget nyújthat a fiataloknak az önmegvalósításra, míg a történet feldolgozásával aktualizálhatják a darab üzenetét.

A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során.


Kossuth Rádió / Napközben

 

A címlapfotó illusztráció.