Egy tonna lisztből készült Kárpát-medence kenyere Szolnokon

 

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készült kedden Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünneplők között.

A szervezők közlése szerint idén nem egy óriáscipó, hanem öt, egyenként csaknem 70–100 kilogrammos kenyeret sütöttek. Ez az öt kenyér szimbolizálja Magyarországot és a programban részt vevő Kárpátalját, Felvidéket, Erdélyt és Vajdaságot.

A kenyérsütés ugyan nem nyilvános, délután – amikor szekéren szállítják a Tiszai hajósok terén felállított nagyszínpadhoz a kenyereket – már bárki csatlakozhat a zenés-táncos menethez. A kenyérszentelést ünnepi műsor követi, majd szétosztják a Kárpát-medence kenyerét az ünnepelők között.

„Testvérkenyeret” küldenek Komáromba, Zentára, Beregszászra és Kolozsvárra.

Szolnokon délelőtt ünnepi szentmisét tartanak a Belvárosi templomban. A Tiszai hajósok terén népi játszótérrel, gyermekműsorral várják a szervezők a kisebbeket, egész nap tart a kirakodó- és kézművesvásár. A kenyérszentelés után a Republic ad koncertet. A Tisza-parton többek között légi parádé, este fáklyás felvonulás, majd tűzijáték színesíti a programot.