Színes programkínálattal folytatódott a Kolozsvári Magyar Napok

 

Újabb kulturális és szórakoztató programokkal folytatódott a Kolozsvári Magyar Napok. A város főterén ismét néptáncosok várták a közönséget, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum pedig egy musical bemutatóval készült. A könyvbemutatók és kiállítások mellett bemutatkozhattak azok az erdélyi települések is, akiket a Kolozsvári Magyar Napok késztetett arra, hogy hasonlókat szervezzenek. A minden eddiginél színesebb programkínálat többszázezer embert mozgat meg, tízezrek érkeztek feltöltődni a kincses városba – közölte az M1 Híradója.

A 21. Szent István Nemzetközi Néptánctalálkozó résztvevői várják minden délben a Mátyás szobor környékén a Kolozsvári Magyar Napokra érkezőket. A kolozsvári Apáczai-líceum musicaljei évek óta különleges színfoltjai a kincses város színházi életének. Legújabb szuperprodukciójukat, a Rómeó és Júliát ma is aktuálisnak tartják.

Hétfőn mutatták be Bánffy Miklós, Erdély történetét bemutató trilógiájának román fordítását. A kötet kiadásában résztvevők szerint azért is fontos ez a mű, mert bemutatja azt a reális nemzetiségi együttélést, ami egykoron Erdélyt jellemezte.

Az elmúlt években több erdélyi település követte a kolozsvári példát, és más erdélyi városokban is rendeztek kolozsvárihoz hasonló magyar napokat. A rendezvények legszebb pillanatait a kolozsvári Főtéren megnyílt állandó kültéri kiállítás örökíti meg.

Kolozsvár készül augusztus 20-ra is. Kedd délután a Dónát úti Szent-István templomban szentelik és szelik meg Kárpát-medence kenyerét, amit ezúttal Szolnok városa ajánlott fel. Este pedig gálaműsor lesz Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében.