Torre del Lagóban mutatják be Káel Csaba Puccini-rendezését

 

Magyar–olasz koprodukcióban mutatják be pénteken Giacomo Puccini Lidércek (Le Villi) című operáját a 65. Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon, a világ legnagyobb, Puccini életművének szentelt fesztiválján.

Káel Csaba rendezte a Müpa, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és az olasz fesztivál együttműködésében megvalósított produkciót, amely 2019 tavaszán debütált Budapesten és Pécsen.

A toszkán tengerpart és a zeneszerző szülővárosa, Lucca között található Torre del Lago különleges helyszín, mert itt áll Puccini egykori nyaralója, ahol több művét is komponálta – mondta el az MTI-nek Káel Csaba. A rendező emlékeztetett arra, hogy a Puccini-villa szomszédságában 65 esztendeje rendezik meg évről évre a mester életművét bemutató nyári programsorozatot, amely a világ legnagyobb Puccini-fesztiváljává nőtte ki magát.

Itt épült fel az a fantasztikus szabadtéri színház, amelynek 3500 fős nézőtere közvetlenül a tóra néz, este pedig elbűvölő hangulatot biztosít a közönség számára – közölte.

Bonyolult előadói apparátust igényel

Rendszeresen műsorra tűzik a legismertebb Puccini-operákat,  a Toscát, a Pillangókisasszonyt, a Turandotot vagy a Bohéméletet, de a szervezők nem feledkeznek meg a komponista kevésbé ismert munkáiról sem – jegyezte meg. Káel Csaba szerint Puccini első operája, a Lidércek nemcsak azért különleges, mert ritkán szokták bemutatni a világ operaházai, hanem azért is, mert bonyolult előadói apparátust igényel, kell hozzá egy komplett balettkar is.

Rendezői szempontból is ez jelenti a fő különlegességét: azt szokták rá mondani, hogy „balettopera” – fűzte hozzá.

 Izgalmas kihívás

Az először 1884-ben bemutatott darab története szerint Roberto a menyegzőjén megesküszik arra, hogy mindig hű lesz szerelméhez, a nagyvárosban azonban enged a csábításnak. Felesége belehal a bánatba, ezért annak apja bosszúból a lidércek segítségét kéri, a szerelemtől meghalt lányok erdei lelkei ugyanis, ha teliholdkor áruló férfira bukkannak, azt halálra táncoltatják. Hitvesének szellemével találkozva a visszatérő Roberto ugyan megbánja tettét, de a lidércek nem kegyelmeznek neki.

Érdekes, hogyan értelmezzük a címadó lidérceket. Az én értelmezésem arról szól, hogy ezek a lények két összetevőből jönnek létre: az emberi tudat teremti meg őket bizonyos pszichológiai szituációkban, illetve olyan természeti jelenségekre reagálva, amelyekre nem találunk magyarázatot” – mondta el a rendező.

Mint hozzátette, izgalmas kihívás megmutatni az ember és a lidércek viszonyát. Erre kiválóan alkalmas a balett, hiszen a mozgás, a tánc nagyszerűen tud érzelmeket kifejezni, egyes zenei részek pszichológiai hátterét megmutatni – mondta Káel Csaba.

A magyarországi bemutatóhoz hasonlóan Torre del Lagóban is a Pécsi Balett vesz részt a produkcióban, a koreográfia Vincze Balázs munkája, a jelmezeket Zoób Kati, a díszletet Szendrényi Éva tervezte. Az opera főszerepeit ezúttal Fabián Rodríguez Lara, Dafne Tian Hui és Raffaele Raffio éneklik, az Orchestra Excellence 2019 zenekart Alberto Veronesi vezényli.