Idővel eltűnnek a képek, és a hangok kezdenek dirigálni

 

A szabadtéri színpad harminc évvel ezelőtti ősbemutatója, a Magyar Mise tér vissza a Margitszigetre augusztus 20-án, és a nemzeti ünnepen Tolcsvay László Új Magyar Rapszódiája is debütál. Az Erkel Ferenc-díjas magyar zenésszel a bemutató kapcsán beszélgetett az M5 csatorna.

(Fotó: MTI/Mónus Márton)

(Fotó: MTI/Mónus Márton)

– Miért született harminc évvel a mise után rapszódia?

– Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója azzal az ötlettel keresett meg, hogy ismét színpadra állítsuk a Magyar Misét, illetve hogy írnék-e valamit erre az alkalomra. Sokáig gondolkoztam, hogy mi lehetne az, ami kapcsolódik az államalapítás ünnepéhez. Ekkor jutott eszembe, hogy a bennem kavargó, néha ellentmondásos, néha harmonikus érzések kifejezésére legjobban a rapszódia műfaja rímelne. Az elkészült mű így kapta az Új Magyar Rapszódia címet.

– Hogyan születik az alkotás? Képből zene? Zenéből kép?  

– Gyerekkoromban csukott szemmel hallgattam a zenét, és közben képeket láttam. Ez nagyon megmaradt bennem. Zeneszerzőként is, amikor gondolkozom valamin, először képeket látok. Amióta a színpaddal is kapcsolatba kerültem és musicaleket és rockoperákat írok, így alkotok. Azonban egy ilyen műnél, ami pusztán instrumentális, kialakítottam magamban egy egész képsort. A néző a bennem lejátszódó film kísérőzenéjét hallja. Idővel aztán felülkerekedik a zene, akkor eltűnnek a képek, és a hangok kezdenek dirigálni.  Az, hogy a zenei hangzatok egymáshoz képest hogyan alakulnak, egy fontos része a mű születésének. Az alkotásnak ezt az állomását szeretem a legjobban, aztán a próbát. Persze az előadást is, de amíg eljutunk oda az az igazán fantasztikus dolog.

Tolcsvay László ősbemutatójának, az Új Magyar Rapszódiának előkészületeiről az M5 kulturális csatorna is beszámol pénteken 21.00 órától a Kult30- A fesztivál félóra című műsorban.

– Mit jelent a magyarság az ön számára?

– Akkor voltam igazán magyar, amikor szükségem volt rá. Amikor még idegenek által megszállt ország voltunk, akkor hangsúlyoztam különösen a magyar identitásomat. Népviseletben jártam, ami eleve progresszívnak számított akkor. A zenémben, a viselkedésemben ott van a magyarságom, szeretem, hogy páratlan színt tud adni a művészetnek. Például a gyönyörű anyanyelvünkön keresztül, amit fontos lenne ápolni, mert túlzottan „kompjúterizálódik”. Sok az angol befolyás, amit nem tartok jónak. Nem azért, mert nem beszélek angolul, hanem mert vigyáznunk kellene a magyar nyelvre. Olyan gyönyörű szavaink vannak. Ahogy a zenénk is igazán különleges és egyedi.

– Mit gondol a mai magyar kulturális életről?

– Én már olyan sok mindent láttam. Egyrészről örülök annak, amit ma tapasztalok. Jó látni, hogy széles a spektrum. Azzal ugyanakkor nem értek egyet, hogy manapság gyakran kerülnek a professzionális mondanivalóval és lelki tartalommal rendelkező kimagasló alkotók egy fórumra a pályakezdőkkel. Nem vagyok benne biztos, hogy ezáltal inspiráljuk és jó leckét adunk a tanulóknak. Ha rögtön egy platformra kerülnek azokkal, akik az egész életükkel bizonyítanak, azt hiszik, hogy nem kell többet tanulniuk.