Megnyílt a Hopp Ferenc Múzeum jubileumi kiállítása

 

Szinte valamennyi ázsiai kultúrába betekintést nyújt az idén százéves Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Made in Asia címmel szerdán megnyílt, jubileumi kiállítása.

Az Andrássy úti Hopp Ferenc Múzeum „kis szigete az ismeretlennek, távolinak”, egy értékes „térkapu” a képzeletünkben élő, de elképzelhetetlen Kelet felé – szólt az intézményről a tárlat megnyitóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A Hopp Ferenc Múzeum gyűjteménye ma már 30 ezer műtárgyat, 20 ezer dokumentumot és fotót, a szakkönyvtárban csaknem 40 ezer kötetet őriz, és Magyarország egyetlen, kizárólag Ázsia művészetét bemutató intézményeként hiteles közvetítője szeretne lenni az ázsiai kultúráknak.

Fekete Péter felidézte: Hopp Ferenc világutazó műgyűjtő éppen száz éve hagyományozta a magyar államra négyezer darabos gyűjteményét és Andrássy úti villáját, azzal a feltétellel, hogy ott ázsiai művészeti múzeum nyílik.

De a tárlat egy másik évfordulót is ünnepel: 150 éve indult útjára az első magyar állami Ázsia-expedíció Xántus János vezetésével – emlékeztetett.

A 19. század végén, a 20. század elején aztán Hopp Ferenc mellett több magyar is gyűjtötte az ázsiai műtárgyakat. Többségük végül szintén a köznek adományozta gyűjteményét, ezek a kollekciók pedig mára szintén a Hopp Múzeumhoz tartoznak – számolt be az államtitkár.

Fekete Péter elmondása szerint a centenáriumi kiállítás most ennek a gyűjteménynek a legjavát mutatja be, sorra véve a múzeum nagy korszakait. Ezzel most nem csupán egyetlen, hanem szinte valamennyi ázsiai kultúra a középpontba kerül: a kínai, a japán, a koreai, az indiai, a délkelet-ázsiai, a mongol, a tibeti-nepáli, valamint a közel-keleti is – méltatta a tárlatot.

Fajcsák Györgyi múzeumigazgató, a kiállítás kurátora hangsúlyozta: válogatásuk összegzés és főhajtás a magyar Ázsia-kutatás százötven éves, valamint a múzeum százéves múltja előtt.

A Fajcsák Györgyi és Hársvölgyi Virág által rendezett kiállítás 2020. augusztus 30-ig látható a Hopp Ferenc Múzeum épületében, illetve kertjében.