Zeffirellitől búcsúztak a firenzeiek

 

Firenzeiek és a világ minden tájáról érkezett turisták ezrei vettek búcsút hétfőn a firenzei Palazzo Vecchióban a város nagy szülöttjétől, a 96 éves korában szombaton elhunyt Franco Zeffirelli filmrendezőtől.

Már a reggeli órákban hatalmas sor kígyózott a toscanai nagyhercegek egykori székhelyének a firenzei óvárosban álló épülete előtt, a rendező koporsójára várva, akit az Ötszázak termében ravataloztak fel.

„Az egész világ ismerte a mestert, munkája, s mindaz, amit maga mögött hagyott, mindörökre fennmarad, mert nagy ember volt” – mondta az AFP francia hírügynökségnek Luciano Zeffirelli, a filmrendező fia. „Mindig Firenze járt az eszében, mindig arra kért, hogy hozzam el ide, még akkor is, amikor rosszul érezte magát” – tette hozzá.

„Mint fogadott firenzei és mint aki hozzá nagyon közel állt, sok filmjét láttam, és tegnap újra megnéztem a dokumentumfilmet, amelyet a firenzei árvízről készített. Felébresztette az emlékeimet, és szeretnék fejet hajtani előtte” – mondta az egyik várakozó, az 56 éves Alba Prosperi.

Zeffirelli, akit szoros szálak fűztek a szülővárosához, 1966-ban a várost sújtó és számos művészeti értékét megrongáló árvíz után dokumentumfilmet forgatott Per Firenze (Firenzéért) címmel. A film segítségével, amelynek a narrátora Richard Burton amerikai filmszínész volt, 20 millió dolláros támogatást sikerült összegyűjteni a helyreállítási és újjáépítési munkákhoz.

A rendező Firenze óvárosába költöztette az alapítványát, amelynek az volt a célja, hogy minél több ember számára elérhetővé tegye az életművét. A négyezer négyzetméteres barokk épületben, amelyet a város ajándékozott a művésznek 92. születésnapja alkalmából, megszámlálhatatlan gyűjtemény található: vázlatok ezrei, pompázatos operadíszletek modelljei, a hosszú életpályája alatt forgatott mintegy húsz film plakátjai. Zeffirelli a filmek mellett több mint harminc színdarabot és operát rendezett.

Az alapítvány értékes könyvtárában több mint tízezer művészeti, történelmi, irodalmi és színházi témákkal foglalkozó kötetet őriznek.

A kétszeres Oscar-díjas Rómeó és Júlia rendezőjének gyászszertartását kedden 11 órakor tartják a firenzei Santa Maria del Fiore dómban, Brunelleschi híres építménye kivételesen zárva lesz a nagyközönség előtt.

Franco Zeffirellit a firenzei Porte Sante temetőben lévő családi kápolnában helyezik örök nyugalomra.