Programkavalkáddal várja a látogatókat az Óbudai Nyár

 

Húsz helyszínen több mint 250 programmal, többek között koncertekkel, előadásokkal és kiállítások várja az Óbudai Nyár rendezvénysorozata a közönséget június 14-től augusztus végéig.

A 19. Óbudai Nyár elsődleges célja a közösségépítés, de a kerület szerteágazó kulturális örökségét, valamint a közösségi tereket és a kulturális helyszíneket is igyekszik bemutatni a sokszínű programkínálat által a közönségnek – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztivált az Óbudai Danubia Zenekar Fő téri koncertje nyitja, de az együttessel a fesztivál során több alkalommal, többféle tematikájú koncerten is találkozhatnak majd az érdeklődők.

Jamie Winchester és Hrutka Róbert a Mendelssohn Kamarazenekarral együtt állítja színpadra Wood & Strings című, különleges hangulatú előadását. A Like A Rolling Stone című produkcióban pedig a Bonus Track zenekar Bob Dylantől Jimi Hendrixen és a Beatles-en keresztül Lenny Kravitzig kalauzolja végig a közönséget az elmúlt 50 év poptörténelmén olyan művészekkel kiegészülve, mint Ónodi Eszter, Trokán Anna, Trokán Nóra, Simon Kornél, Törőcsik Franciska vagy Sztarenki Dóra.

Orosz Zoltán harmonikaművész és barátai idén is játszanak örömzenét a Fő téren, a Soul szerelmesei című Aretha Franklin-emlékkoncerten pedig a soul műfajának legismertebb dalai csendülnek fel Bódy Magdi, Koós Réka és Majsai Gábor előadásában, az S11 Ensemble zenekar kíséretével.

A francia Paris Combo július 13-án, a német Quadro Nuevo akusztikus quartet pedig július 26-án ad koncertet a fesztiválon, a Zichy-udvarban pedig Párizs Éjjel című előadását mutatja be az óbudai gyökerekkel is rendelkező Recirquel újcirkuszi társulat.

A Kirschen Kiritog (Cseresznyés búcsú) mintegy háromszáz éves múltra tekint vissza, eredetileg a Szent Péter és Pál Főplébánia-templom védőszentjeinek búcsúja volt, és a főplébánia-templom körül tartották. Az idei búcsú díszvendége Pilisvörösvár, fellépői pedig Szandi és Szalóki Ági lesznek.

A Kobuci Kert a VII. Blues Fesztiválnak ad majd otthont, Kaszásdűlőn pedig William Shakespeare Tévedések vígjátéka című művét állítja a Pethe Ferenc tér rögtönzött színpadára Dicső Dániel rendező.

Az Óbudai Társaskör a Színház a kertben című előadássorozatnak ad majd otthont, az Aquincumi Múzeum romkerti színpadán pedig Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját láthatják az érdeklődők Papp Dániel rendezésében.

Az Óbudai Nyár záró rendezvénye, a Hékás Békás a Csobánka téren egész napos programokkal várja a családokat augusztus 31-én, este pedig KFT-koncert zárja a nyarat.

Részletes program az esemény holnapján olvasható.

A címlapfotó illusztráció.