Pestisűző fesztivált rendeznek Szentendrén

 

Péterfy Bori & Love Band, PASO- és ColorStar-koncert, lampionos felvonulás, hajóverseny, de számos hátborzongató program is várja a közönséget a Szentendrei Pestisűző Fesztiválon június 15-én és 16-án.

A város második alkalommal megrendezendő kortárs művészeti programsorozatán egy 18. századi városi legendának állítanak emléket. E szerint a Fő téren álló pestiskeresztet a város gazdag szerb kereskedői állították 1763-ban hálából, hogy a járvány elkerülte a várost. A hiedelem szerint a halálos vésznek csak egyetlen áldozata volt, egy fiatal lány, akit állítólag fejjel lefelé temettek el a kereszt alá, hogy a pestis ne tudjon tovább terjedni – áll a szervezők közleményében.

A fesztivál nyitó eseménye a Szentendrei-szigetről csónakokkal érkező táncművészek műsora, akik Barakoo Dobkör zenei kíséretében a vészt megjelenítve egy haláltáncnak nevezett kortárs performance-t adnak elő a Duna-korzón. Az előadás közben megérkeznek a szentendrei kortárs képzőművészek, köztük Korniss Dezső, Vajda Lajos, FeLugossy László, efZámbó István és Deim Pál jellegzetes motívumaiból készített óriás bábok is, amelyek segítenek elűzni „veszedelmet” a város­ból. A bábokat erre az alkalomra a helyi civil szervezetek, egyesületek fogadják örökbe.

A program lampionos felvonulással folytatódik, amelyet a Tihi Wind Band, a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola Fúvószenekarának örömkoncertje vezet le a belvárosba.

A Lázár cár tér mellett felállított színpadon szombat délután fellép a The Pontiac, majd a két évtizedes múltra visszatekintő Colorstar folytatja a muzsikálást, este pedig a Péterfy Bori & Love Band ad koncertet. Vasárnap a Konyha zenekar, az Aurevoir, valamint a PASO zenél a közönségnek a színpadon.

A Duna szentendrei belvárosi szakaszán vasárnap rendezik meg azt a nagy érdeklődésre számot tartó hajóversenyt, amelyre négy kategóriában nevezhetnek helyi általá­nos iskolás és középiskolás csapatok, sportegyesületek, civil szervezetek, családok, vagy baráti társaságok.

A Szentendre és Térsége TDM tematikus városismereti sétát tart a fesztivál idején A szentendrei katasztrófák nyomában címmel, amelyen a várost régen sújtó csapásokat, valamint ezek túlélésének történetét ismerhetik meg a borzongani vágyók.

A hétvége alatt két alkalommal fellép Szentendre olasz testvér­városának reneszánsz hagyományait őrző zászlóforga­tó csoportja a Sbandieratori di Gubbio is, de festőiskolával várja az érdeklődőket a szentendrei kortárs képzőművészetet ápoló Szentendrei Lakástárlat Alapítvány, a MANK Új Műhely Galériája pedig mindkét napon művészeti sétával, fényfestéssel, fotó- és ékszerkészítő workshoppal, festéssel, rajzolással készül a Fő téren.

A címlapfotó illusztráció.