Újból megrendezték az ország legnagyobb kereskedelmi borversenyét

 

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg az ország legnagyobb kereskedelmi borversenyét Alsónémediben. Az idei megméretésen százhat magyar borász több mint 800 borát vették górcső alá. A verseny idén is vakkóstolással zajlott, a szakmai zsűri tagjai kizárólag a beltartalom alapján értékelték a nevezett borokat. Ezek közül a legjobb tételek hamarosan az egyik hazai üzletlánc polcain is helyet kapnak – hangzott el az M1 Híradójában.

Neves szakemberek és a legkiválóbb hazai borászok gyűltek össze a Pest megyei Alsónémediben, hogy részt vegyenek az ország legnagyobb kereskedelmi borversenyén.


A II. Príma borversenyre ezúttal 106 borászat összesen 827 borral nevezett. Ezek közül a legjobbakat vakkóstolással választotta ki a nyolc bírálóbizottság.

Az esemény védnökségét ismét a Magyar Bor Akadémia vállalta el, de az ítészek között foglaltak helyet az elmúlt évek Év bortermelője díjjal elismert szakemberei is.

A borseregszemlére az ország összes borvidékéről szinte minden borfajtából érkeztek borok. A versenyt rendező üzletlánc egyik célja, hogy elősegítse a hazai borászatok piacra jutását – hangzott el az M1 Híradóban.

A rendezvényen az előző szezon legjobb borászait elismerő oklevéllel méltatták.