A száz éve született Bessenyei Ferenc színművészre emlékeztek

 

Száz éve ezen a napon született Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja. Ebből az alkalomból emléktáblát avattak, díjat adtak át, beszélgetéssel és gálaesttel emlékeztek a művészre.

Bessenyei Ferenc (1919–2004) születésének 100. évfordulóján, vasárnap délelőtt emléktáblát avattak az V. kerületben, a Kálmán Imre utca 10. számú házon, ahol a színész első önálló lakása volt Budapesten.

A PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet délután Bessenyei Ferenc és Komlós Juci 100 címmel vetítéssel egybekötött beszélgetést tartott a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A rendezvény vendége Földessy Margit színművész, Komlós Juci lánya, valamint Gervai András író, újságíró volt. A beszélgetést Gajdó Tamás színháztörténész vezette.

Hódmezővásárhelyen is avattak emléktáblát Bessenyei Ferenc szülőházán, a Fűzfa utca 6. szám alatt. Utána átadták a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat a színészről elnevezett művelődési központban, ahol emlékestet is tartottak. Az elismerést Huszti Péter és Piros Ildikó színművész, valamint a Bessenyei Színkör és Gyerekszínkör nyerte el.