Változatos programok a magyar kultúra napján

 

Koncertekkel, kiállításokkal, színházi produkciókkal, könyvbemutatókkal köszöntik a magyar kultúra napját országszerte.

Szegeden irodalmi esteket, kiállításokat, vers- és prózamondóversenyt rendeznek, koncertekre és színházi előadásokra is várják a közönséget. Hétfőn a Kisszínházban folytatódik a MASZK Egyesület HétFü programsorozata: Pintér Béla és Társulata vendégszerepel Szegeden Fácántánc című produkciójával, amelynek főszerepében Csákányi Esztert láthatják a nézők. Másnap pedig Varró Dániel és Molnár György tart zenés irodalmi estet az IH rendezvényközpontban.

Szombaton Szeged kulturális intézményei mutatkoznak be a Szent-Györgyi Albert Agorában, kedden pedig díszünnepségen ugyanitt adják át az önkormányzat elismeréseit: a Szeged kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket.

Hódmezővásárhelyen, a múzeumban a névadó Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik tárlat pénteken, a következő nap pedig Holler László festőművész munkáiból nyílik kiállítás Tájak, érzelmek címmel.

Az Emlékpontban kedden Kovács Imre Attila irodalmár mutatja be a kultúra és a barbarizmus összefüggéseit Ady Endre Harc a Nagyúrral című verse alapján, másnap Lucien Hervéről tart vetített képes előadást Dömötör Mihály fotóművész. Az Emlékpont legújabb kiadványát, az egykori fehérgárdista, 1945 utáni kommunistaellenes ellenálló, Juhász Nagy Vilmos élettörténetét feldolgozó monográfiát pedig január 24-én mutatják be.

A Németh László Városi Könyvtárban szintén könyvbemutatót rendeznek, ezen a Szőnyi Benjámin református lelkipásztor, költő, író születésének 300. évfordulójára készült konferenciakötetet ismerhetik meg az érdeklődők.

Makón, az Espersit házban péntektől a Mátyás királlyá koronázásának 555. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás látható, majd kedden a József Attila Múzeumban Koszta József festőművész alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás.

Csillag Ildikó restaurátor a Himnusz kéziratát tartja a kezében az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében, ahol a magyar kultúra napja alkalmából csak egy napig megtekinthető Kölcsey Ferenc műve.MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Himnusz kézirata (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Csongrádon hétfőtől a Piroska János festőművész munkáiból rendezett tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők a Galériában, és itt rendezik az önkormányzat ünnepségét is, ahol bemutatják a Tóth Béla szobrászművész munkásságáról készült kötetet.

Szentesen a Péter Pál Polgárházban a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum A szóda című vándorkiállítását láthatja a közönség keddtől.

Kiskunfélegyházán 2000 lépés címmel Kossuth Tivadar vajdasági festőművész kiállításával veszi kezdetét a magyar kultúra napi programsorozat csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ugyanott január 22-én a középiskolás korosztálynak szavalóversenyt rendeznek a Himnuszból, majd kora délután a Móra Ferenc Művelődési Központban tartott ünnepi műsorra, Domokos László Székely nyelvlecke című előadására várják az érdeklődőket.

A kiskunhalasi Közösségek Házában zajló programsorozat pénteken Blank Zita festményeiből rendezett Átjárók című kiállításával kezdődik. Karády Katalin életének sarkalatos pontjait járja be a magyar kultúra napját megelőzően, január 21-én délután a szabadkai Szab-way Színházi Szervezet Ki tudja, látsz-e még című előadása.

Bácsalmáson a magyar kultúra napja alkalmából a megyei mesemondó verseny területi fordulójára várják az általános iskolásokat a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár és Közművelődési Intézetbe január 21-én délelőtt.

Kecskeméten a Ráday Múzeum a magyar kultúra napján ingyenesen látogatható, így a helyi festőművész, Muraközy János életét bemutató új, állandó A kulcsra zárt szoba titkai című tárlat is.

A magyar kultúra napján Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója Kecskeméti alkotóház – 110 éve a művészet szolgálatában című előadását követően együttműködési megállapodást köt a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár és a MANK. A programsorozat részeként megnyílik a szinte minden művészeti ágat képviselő Folyamat Társaság kiállítása, a legkisebbeknek pedig a Kecskeméti Textilművészet Alkotóműhely tagjainak közreműködésével alkotó délutánnal készülnek. A gyermekeket és fiatalokat január 22. és 26. között kvízjátékokkal is várja a könyvtár.

Arany János balladái másképp címmel rendhagyó irodalom órával készülnek a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban január 28-án, majd Messzeringó gyermekkorom világa címmel felolvasóversenyt rendeznek általános és középiskolás diákok részére.

Baján Magyarok a Kárpát-medencében címmel Benkő Péter színművész és Kurkó József előadóművész tart verses, dalos pódiumestet a magyar kultúra napján a Bácskai Kultúrpalotában.

Kiskőrösön Aknay János Útközben című kiállításával ünnepelnek január 22-én a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. A festőművész a tárlat megnyitójának keretében adja át a múzeumnak képadományát.

Kiskunmjasán ingyenes filmvetítést tartanak január 22-én. Délelőtt a legkisebbeket Vízipók-csodapók és Pom Pom meséivel, a Magyar népmesékkel, valamint Mazsola és Tádé történeteivel várják. A diákoknak délután az Indul a bakterház című magyar vígjátékot vetítik le, majd a nap zárásaként Nemes Jeles László Napszállta című filmjét tűzik műsorra.

Tiszakécskén január 22-én 10 órakor Malek Andrea és az EszeMent MeseBand zenés előadására várják az Arany János Művelődési Központba a település valamennyi alsó tagozatos diákját. Kalocsán a Tomori Pál Városi Könyvtárban január 22-én képzőművészeti kiállítás nyílik a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjainak munkáiból, majd Magyar ember evés közben nem beszél – szemelvények a magyarok zivataros századaiból címmel zenés irodalmi műsor veszi kezdetét.

Kunszentmiklóson a Varga Domokos Általános Művelődési Központban zajló magyar kultúra napi rendezvényen Fehér Nóra, a Kormorán énekesének és Deák Fruzsina színész műsoros estjére várják az érdeklődőket.

Jánoshalmán a kiskunhalasi fúvósok, a Halas Concert Band műsorával emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról az Imre Zoltán Művelődési Központ és Könyvtárban, majd másnap, január 23-án városi mesemondó versenyt rendeznek.

A magyar kultúrát 1989 óta ünnepeljük január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.