Valódi mesehelyszín a Bükk és az Upponyi-hegység között

 

A Bükk északi lába és a kevésbé ismert Upponyi-hegység között található Bánvölgye igazi mesehelyszín. Patakok, dombok, erdők és legelők szabdalják a térséget. Színes települései a kultúrtörténet iránt érdeklődőket is könnyen magukkal ragadják. A tájat az itt élők Élmények völgyének nevezik.

Ha valaki csupán néhány napos túrára adja a fejét az Élmények völgyében, sok falu közül választhat a környéken. A gyönyörű dombok között található, kellemes fekvésű Upponyba az elmúlt évtizedekben már sokan beleszerettek, sőt azt is beszélik, hogy e táj ihlette Feszty Árpád világhírű körképének egy részletét is. Az itt élő Koós család művészi szintre fejlesztette a vendéglátást. Kellemes hangulatú vendégházat nyitottak, és örömmel osztják meg a falu iránti végtelen szeretetüket vendégeikkel – hangzott el az M1 Itthon vagy! című műsorában.


„Uppony egy teknővölgyben terül el. Az év minden szakának megvan a maga jellegzetessége és szépsége. Hegyek, erdők veszik körül, és bármerre állatokat – őzet, szarvast, vaddisznót – lehet látni. A föld minősége viszont nem a legjobb. Csak azt képes megadni, ami egy családnak kell, de a nagy mezőgazdaság itt nem igazán életképes” – fogalmazott Koós Attila, a Koós vendégház társtulajdonosa.

Egykor mindenki magának termelte a javakat a faluban, és a legtöbb porta végében a kistelepítésű szőlő is mindennapos volt. Ugyan szőlő ma már kevés akad a faluban, de a háztáji szőlőművelés emlékeit még őrzi az Uppony Mál-oldali dombjába még az 1800-as évek közepén vájt takaros pincesor. Az itteni föld ráadásul jó legelő, ami megkönnyíti a háziállatok tartását, ezt pedig a Koós család is kihasználja.

A Ravasz-lyuk tanyán állatokat nézhetnek meg a vendégek, akik nagyon szeretnek idejönni. Főleg szürke marhákat tartunk, amik a dombokon legelésznek, szabadtartásban. A tanyán látható még mangalica, baromfi, pulyka és nyúl is. Ezen a vidéken mindig is szarvasmarhákat tartottak, és ennek is köszönhető, hogy ilyen szép a táj – mutatta be Koós Judit, a vendégház másik tulajdonosa Uppony környékét.

Tardonára megéri betérni egy jó kapros-túrós rétesre

A kímélő, a természeti értékeket megőrző legeltetéses állattartásnak sajátos rendszere van: általában tavasz közepétől ősz második harmadáig tart, a telet az állatok félig szabadon vagy istállókban töltik. A mezőgazdasági munka fázisai, az évszakok váltakozása a mindenkori tájételek alakulását, ritmusát és ízélményét is meghatározta. Sok volt a szarvasmarha, amelyek bőségesen ellátták a helyieket tejjel, amiből túrót és vajat állítottak elő.

Az Upponyi-hegység részlete (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

Ősz végen, télidőben már a kemencéket is begyújtják. Az Upponytól mintegy harmincöt percre található Tardonán gyakoriak a közösségi összejövetelek, ahol a hagyományok őrzői szívesen adják át tudásukat az érdeklődőknek.

A vidám tardonai összejövetelen nemcsak a korgó gyomor, hanem a lélek is feltöltődik. A helyi asszonyok sütötte ínycsiklandó finomságoknak valódi fűszere a báj és a derű, amellyel a vendégeket várják.

Jókai Mór itt bújt el a forradalom leverése után

A tárgyi emlékek csinos kiállításával a falu Tájháza várja az érdeklődőket. Bútorok, használati eszközök, berendezett enteriőr és egy ó időkbe repítő tanterem mesél a múltról. Itt kapott helyet egy különleges emlékszoba is, amely Jókai Mór és Tardona kapcsolatáról mesél. A regényíró ugyanis a forradalmat követő megtorlás elől – magát bajor vadásznak kiadva – itt lelt menedékre.

„Jókai Mór 1849. augusztus 19-én érkezett Tardonára, Csányi Benjamin tardonai földesúr bújtatta. Tardonára baráti kapcsolatai révén került. Feleségének Telepy György ajánlotta Tardonát, ha kiesik a világ kereke, akkor itt el tud bújni, mert a vendégszerető nemesek meg fogják őrizni a titkát, az itteni nemeseknek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy Jókai Mórt el tudták rejteni” – mondta Pál Lilla, a Tardonai Községi Önkormányzat munkatársa.

Jókai úgy fogalmazott, hogy Tardona az a hely, ahol a világnak nincsen szája. Az elbeszélések alapján a természetben keresett menedéket, és amikor csak tehette, a bükki vadon rejtekébe húzódott vissza.

Nekézseny, Szeleczky Zita színésznő otthona

Az Upponyi-hegység délceg vonulatai és a Lázbérci Tájvédelmi körzet ölében fekszik Nekézseny település, amely nem felejti el szülötteit, de ez fordítva is igaz. Szeleczky Zita, az 1940-es évek magyar filmjeinek sztárja ezer szállal kötődött a faluhoz: anyai nagyapja tehetős helyi földbirtokos volt.

A Lázbérci víztározó (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

A Lázbérci-víztározó
(Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

Egész életében rengeteget látogatott haza, nagyon szeretett itt kirándulni, sétálni, túrázni, lovagolni, a Csernely-patakban fürödni. Már negyedikes korában eldöntötte, hogy színész lesz, amit édesanyja nagyon ellenzett, de az édesapa engedékeny volt: engedni kell, hogy a lány próbálja meg. Csodálatos színésznő lett belőle – fogalmazott Lukács Józsefné, a Nekézseny Községi Önkormányzat munkatársa.

Élethagyatékának nehéz múltját ma emlékház őrzi az eldugott kis faluban: sikeres művészi pályája és hányattatottabb, emigrációban töltött évei is felsejlenek Szeleczky Zitának, aki a zavaros politikai időkben sodródva végül csak 1998-ban, 83 évesen tért haza Magyarországra.