Bereményi–Másik: Cseh Tamás-est

 

Cseh Tamás idén lenne 75 éves. Szerzőtársai, barátai Bereményi Géza és Másik János különleges programot állítottak össze az emlékek felidézésére.

Ismét közös Cseh Tamás-estet tart Bereményi Géza és Másik János. A műsor ezúttal október 31-én szerdán a budai Marczibányi Téri Művelődési Központban látható és hallható.

Budapest, 1980. április 4. Cseh Tamás énekes koncertet ad. MTI Fotó: Ruzsonyi Gábor

Cseh Tamás (Fotó: MTI/Ruzsonyi Gábor)

Az idén 75 éve született és kilenc esztendeje elhunyt Cseh Tamás barátai és egykori alkotótársai különleges programmal állnak színpadra: elhangzanak dalok a Levél nővéremnek, a Levél nővéremnek 2, és Az igazi levél nővéremnek című lemezről, sok más szerzemény mellett.

Bereményi Géza, Bereményi Géza író a Cseh Tamás Archívum ünnepélyes megnyitóján Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2014. január 22-én. MTI Fotó: Czimbal Gyula

Bereményi Géza író a Cseh Tamás Archívum ünnepélyes megnyitóján (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)

Az est címét adó dalt, a Keresztben jégesőt Cseh Tamás Az igazi levél nővéremnek című, 2004-ben megjelent lemezén énekelte. Másik János zeneszerzőként az említett három „leveles” album mellett az 1984-ben kiadott Jóslaton, valamint a Cseh Tamás–Bereményi Géza című anyagon (1990), egy válogatáslemezen működött közre zeneszerzőként a Cseh–Bereményi alkotópáros mellett.

Másik János zeneszerző (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Másik János zeneszerző (Fotó: MTVA /Zih Zsolt)

„Az író-költő készülő életrajzi regényéből olvas fel részleteket, a zeneszerző-énekes az író-költő Cseh Tamással írt dalait, az író-költővel írt dalait és hármuk közös dalait énekli. A regényrészletek és dalok fogaskerekekként lendítik egymást tovább és tovább a lélek száguldó országútján, amíg véget nem ér az egész műsor” – áll az ajánlóban.