Az örömről és 1968-ról szól idén a Mediawave

 

Több mint negyven koncert, száznál is több film és egyedi közösségi programok várják a 28. Tartóshullám Mediawave Együttlét látogatóit április 27-től a komáromi Monostori erődben – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az ország egyik legszínesebb összművészeti fesztiváljának két fő témája idén az öröm és 1968 szellemisége. A résztvevők közösen gondolják tovább az öröm megnyilvánulásait a különböző művészeti ágakban, így a nem csak a film és a zene, hanem az irodalom is beköltözik az erődbe.

A nosztalgiát ébresztő 1968-as témakör aktualitását az időszak óta eltelt ötven év adta, illetve az az erő, ami egy máig ható művészeti látásmódot és lendületet mentett át a korabeli szabad, rebellis szellemből – mondta Durst György, a Mediawave Alapítvány elnöke.

Május 1-jéig a közönség több mint negyven vetítés során száznál is több filmet láthat a világ összes tájáról. A szervezők a hagyományos vetítések mellett közösségi mozival is készülnek. A néző a filmeket kísérő esemény résztvevője lehet, jobban beleélheti magát a mozgókép világába.

Komárom, 2015. április 29. "Élőkép" a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttléten a komáromi Monostori Erődben 2015. április 29-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Mediawave a komáromi Monostori erődben
(MTI-fotó: Krizsán Csaba, 2015. április 29- felvétel)

Ilyen esemény követi majd például a Szovjet hippik című észt dokumentumfilmet, amely után a kor szellemét idéző „hippitalálkozó” elevenedik meg a helyszínen.

A hazai zenészvilág számos képviselője is részt vesz a Mediawave-en, ott lesz Ferenczi György és a Rackajam, Grencsó István, Geröly Tamás is. Hallhatjuk többek közt a Fláre Beás Bandet, a Csallóközi Néptáncegyüttest, valamint Taraf de Akácfa zenekart.

A tavalyi sikeres szereplés után idén is fellép a magyar, mongol és orosz tagokból álló DzsinnKalaDzsi, az együttes április 28-tól 30-ig többször is játszik az erődben, majd hagyományos mongol asztallal várja a közönséget.