Műemlékké nyilvánítanák a megmaradt gettófal részeit Varsóban

 

A zsidó és a lengyel történelem számára felbecsülhetetlen értékű történelmi emlékről szóló döntést már aláírta a mazóviai vajdasági műemlékvédelmi hivatal vezetője – közölte kedden a lengyel sajtó.

A lépés egy szélesebb tervvel függ össze: a varsói önkormányzat azt tervezi, hogy műemlékvédelmi területté nyilvánítja a lengyel főváros azon részeit, ahol a második világháború idején a németek Európa legnagyobb gettóját létesítették.

A mazóviai műemlékvédelmi hivatal vezetőjének döntése az egykori gettó egyik határszakaszát képező Sienna utcában található két falmaradványra vonatkozik. A fővárosi polgármesteri hivatal már 2010-ben megjelölt 21 ilyen eredeti falrészt, amelyeknél emléktáblákat helyeztek el. A Sienna utcai fal közelében emelték 2010-ben a gettóhatár emlékművét, magából a falból két téglát átadtak a Washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumnak 1989-ben.

A mazóviai műemlékvédelmi hivatal azzal indokolta hétfőn hozott döntését, hogy a falmaradvány a zsidó és a lengyel nemzet számára felbecsülhetetlen értékű, egyedülálló történelmi emlék. „A tragikus és nehéz közös történelemről tanúskodó helyet (…) feltétlenül meg kell őrizni az eljövendő nemzedékek számára” – szól az indoklás.

A döntés még nem végleges, fellebbezni lehet ellene. Az új státusz az esetleges építkezések szigorúbb műemlékvédelmi felügyeletét jelentené.

A Sienna utcában hozná létre a lengyel kulturális tárca a varsói gettó múzeumát a tavaly ősszel bejelentett tervek szerint. Az új múzeum annak a gyermekkórháznak a helyén fog állni, amely a gettó területén a második világháború első éveiben működött.

A varsói gettó szívében 2014 októberében már átadták a Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumának több mint 4000 négyzetméteres kiállítási területű épületét is.

A második világháború idején, 1940 és 1943 között a megszálló német katonák által a város zsidó lakosságának elkülönítésére létesített varsói gettó falának részlete Lengyelországban (Fotó:R Scapinello/Shutterstock)

A varsói gettó falának egy részlete (Fotó:R Scapinello/Shutterstock)

Lengyelországban idén a varsói gettófelkelés 75. évfordulójáról emlékeznek meg. A gettót a németek 1940-ben hozták létre, mintegy félmillió lakosának 80 százalékát 1942 júliusa és szeptembere között a treblinkai náci német haláltáborba szállították. A deportálásokban, valamint a gázkamrákban becslések szerint mintegy háromszázezer ember vesztette életét. A gettóban mintegy hatvanezer zsidó maradt, a németek 1943. április 19-re tervezték a városnegyed végső felszámolásának elindítását.

Az akciót megelőzően a gettóban felkelés tört ki, amelyben mintegy 14 ezren haltak meg, a városrészt a németek földig rombolták. A varsói gettó összes áldozatának számát mintegy négyszázezerre becsülik. A gettófal megmaradt részeit túlnyomóan a második világháborút követő években rombolták le.