Az Arany Lemez a középiskolákba is eljut

 

A középiskolákba is eljuttatja az Arany János megzenésített verseit, balladáit tartalmazó Arany Lemezt az NKA Hangfoglaló Programja.

“A lemez reményeink szerint a fiatalokhoz és a pedagógusokhoz is eljut, az albumot meghallgatva talán többen fognak Arany-balladákat és magyar zenét is hallgatni a jövőben” – mondta Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program kollégiumának vezetője az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Az Arany Lemez a közelmúltban jelent meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Hangfoglaló Program közreműködésével. Az albumon tíz, a program által korábban támogatott induló zenekar, ma már befutott előadó zenésítette meg az Arany-emlékév alkalmából a költő verseit. Köztük volt YOULI, azaz Horányi Juli, aki az Ágnes asszony, az Uzipov, amely a Temetőben, a Margaret Island, amely A rab gólya és Hangácsi Márton, aki a Családi kör című Arany-művet zenésítette meg, de szerepel az anyagon még például a Tha Shudras, az InFusion Trio vagy a Drastik Putto is.

Arany Lemez - Arany János verseit, balladáit zenésítették meg

“A Hangfoglaló Program eddig 119 induló zenekart támogatott, a lemezre egy őket érintő meghívásos pályázatot írtunk ki, mivel mindenképpen kapcsolódni akartunk az Arany-emlékévhez. A hatvanéves magyar könnyűzene történetében mindig jellemző volt, hogy szereplői jól nyúltak a költők verseihez, elég ha Halász Judit, a Kaláka vagy Koncz Zsuzsa nevét említem. Ehhez a hagyományhoz a mai zenészeknek is illik csatlakozni” – fogalmazott Bajnai Zsolt.

A lemezen hallható zenék műfaji és stílusbeli szempontból színes képet mutatnak, számos elektronikus és fúziós felvétel is felkerült a CD-re. A lemezt a Hangfoglaló Program rendezvényein, valamint a nyári fesztiválokon is népszerűsíteni fogják.