Kislányuk érdekében Bradley Cooper és Irina Shayk komoly döntést hozott meg

 

Ez pedig a lehető legjobb a kis Lea számára.

Szinte borítékolható volt, hogy a Csillag születik című film, és a Bradley Cooper és Lady Gaga kapcsolatát firtató cikkek rányomják majd a bélyegüket Copper és kedvese, Irina Shayk kapcsolatára.

Június elejére ez be is igazolódott, ahogy mi is megírtuk, a 44 éves színész-rendező és 33 éves kedves a szakítás mellett döntött.

A pár az utóbbi hetekben közös kislányuk, Lea érdekében azon dolgozott, hogy kialakítsák a láthatás részleteit. A Just Jared információi szerint a pár továbbra is baráti viszonyt ápol, éppen ezért fel sem merült bennük, hogy ne közösen neveljék tovább gyermeküket.

Cooper és Shayk hivatalosan is papírra vetette, hogy bár van egy otthonuk Los Angelesben, mindkettejük állandó lakhelye New York lesz, ezzel biztosítva Lea számára a kiegyensúlyozott közeget.