Harrison Ford 76 évesen kiugrott egy repülőből a fia kedvéért

 

A róla készült fotón az arca mindent elárul.

Harrison Ford az Ellen-show-ban számolt be róla, hogy új hobbit talált magának, melyet tulajdonképpen 18 éves fiának köszönhet. A színész feleségével, Calista Flockharttal és gyermekükkel nyaralt néhány héttel ezelőtt Új-Zélandon, ahol a nemzeti parkokban eltöltött hosszú séták mellett, ő és Liam örült kalandban vett részt.

Liam igazán meggyőző fiatalember lehet, ha rávette apját, 76 évesen próbálja ki az ejtőernyőzést. Bár Ford gyakorlott repülőgép-pilóta, a fedélzetet eddig csak a leszállópályán hagyta el. A filmsztár azonban kifejezetten élvezte a tandem ugrást, ahogy az az általa megmutatott fotón is látszik, sőt, úgy döntött, hogy ez lesz az új hobbija, egy tanfolyam után ugyanis egyedül is szívesen ugrana.

Ellen, aki egyébként erején felül teljesített az interjúban a nem túl beszédes Forddal, arra is kíváncsi volt, lepergett-e élete a szeme előtt az utolsó pillanatokban, melyre Harrison csak lazán ennyit válaszol: “nem, ez nem történt meg, én vártam”.