A Downton Abbey-film első előzetesétől minden rajongó nosztalgikus hangulatba kerül

 

Ősszel érkezik a brit kosztümös sorozat mozis folytatása, mely nem fog csalódást okozni.

Egy ismerős karakter tér vissza Downton Abbey-be, az Emmy-nyertes szériából készült mozifilm azonban nem csak a Jim Carter alakította Mr Carsont, de a legtöbb megismert és megszerettet karaktert visszahozza a rajongóknak, akiktől 2015 karácsonyán kellett elbúcsúznunk hat igazán sikeres évad után.

A kedden debütáló első trailer előtt a stúdió nyilvánosságra hozta a filmhez készült posztert is, melyen a már jól ismert szereplők mellett néhány új arc is feltűnik.

Julian Fellowes a sorozat alkotója már korábban elismerte, hogy egy igazán különleges esemény miatt gyűlik össze a Crawley család, mégpedig V. György brit király és felesége, Teck Mária brit királyné látogatása alkalmából – írja a Digitalspy.

Az persze törvényszerűnek mondható, hogy az egyik legsikeresebb brit sorozat, filmváltozattal tér vissza, az viszont újdonság, hogy az alkotók mozifranchise-ban gondolkoznak, vagyis a vásznon is sorozat lesz a brit arisztokraták társasági kalandjaiból.

A (első) film szeptember 12-én debütál a hazai mozikban.