Britney Spears talán soha többé nem tér vissza a színpadra

 

Menedzsere megdöbbentő riportot adott az énekesnő jövőjéről.

Britney Spears menedzsere nem szeretné álomba ringatni a rajongókat, így előre jelezte, hogy nem biztos, hogy az énekesnő visszatér a színpadra, legalábbis a közeljövőben biztosan nem.

Britney Spears (Fotó: Getty Images/ J. Merritt)

Britney Spears (Fotó: Getty Images/ J. Merritt)

“Az a személy vagyok, aki egyengeti az életét, így azokra az információkra támaszkodva, melyeket a profi, vele dolgozó csapattól összegyűjtöttem, tudomásul kellett vennem, hogy Britney-nek nem kellene visszamennie Vegasba, sem most, sem a közeljövőben, talán soha.” – idézi a férfit a Just Jared.

Larry Rudolph azt is kiemelte, hogy amikor Britney tavaly kitalálta, hogy turnéra megy a show-jával, akkor szinte mindennap beszéltek, nagyon lelkes volt, azonban már hónapok óta nem hívta őt az énekesnő, így egyértelmű számára, hogy most nem akar fellépni.

Britney mentálisán nincs a legjobb formájában, a rajongók aggódnak érte, hiszen 2007-es idegösszeomlása után néhány hete ismét szanatóriumba vonult, ahonnan azóta már hazatért. A popdíva állapota akkor kezdett el ismét rosszabbodni, amikor kiderült, hogy édesapja súlyos beteg.

A jelenlegi szituáció pedig jelentősen hátraveti annak az esélyét, hogy az énekesnő a közeljövőben kikerüljön édesapja gyámsága alól, ami szintén korábbi idegösszeomlásának következménye volt. Az ügyben a hónap elején volt már egy meghallgatás, ami érthető, hiszen Jamie Spears állapota egyre rosszabb, de várhatóan a szeptemberre elnapolt tárgyalás nem olyan eredménnyel zárul majd, ahogyan azt Spears szeretné. A bennfentesek szerint, Britney apja után, édesanyja, Lynne Spears gyámsága alá kerülhet.