Jennifer Lawrence lehengerlő ruhában ünnepelte, hogy hamarosan férjhez megy

 

A New York-ban tartott parti helyéről és idejéről az utolsó pillanatban értesültek a meghívottak.

Január elején érkezett a hír, hogy Jennifer Lawrence és a művészeti galériában dolgozó Cooke Maroney összebútorozott, februárban pedig a színésznő sajtósa elismerte, hogy a pár jegyben jár. Kettejüket egy közös barát, Laura Simpson mutatta be egymásnak, s bár kapcsolatukra tavaly nyáron derült fény, állítólag nem sokkal azután kezdtek randevúzni, hogy Jen 2017 őszén szakított a 49 éves rendezővel, Darren Aronofskyval.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@fulviafarolfi által megosztott bejegyzés,

Ami pedig a lagzit illeti, pontosabb részleteket nem tudni, de nem lepődnénk meg, ha még idén sort kerítenének rá, hisz a bemelegítésen, azaz az eljegyzési partin már túl vannak – számolt be róla a Harper’s Bazaar. A pár alaposan begyakorolja, miként fogják tudni titokban tartani az esküvőt a sajtó elől, hiszen a minap tartott eseményre sem tudta a vendégsereg, hova és pontosan mikorra kell menni, egy késő délutáni sms-üzenetig. A meghívottak között állítólag több híresség is volt, köztük a színésznő, Emma Stone.

Az egyetlen fotót, ami kikerült az estéről az Instagramra, Fulvia Farolfi sminkmester készítette, akinek annak ellenére is sikerült lőnie egy képet a menyasszonyról, hogy tilos volt a fotózás. Innen azonban tudható, hogy Jennifer egy káprázatos L. Wells márkájú esküvői ruhát viselt az alkalomból, haját pedig laza kontyba fogta.

Mivel Jennifer esküvői ruhában jelent meg, hajlamosak vagyunk nem félvárról venni, hogy esetleg egy titkos esküvő volt valójában ez az eljegyzési parti, ahogy arra jó néhány rajongó rámutatott a kommentekben.