Adele már el is vált, sőt, az új szerelem is rátalált

 

Választottja a szemtanúk szerint szakasztott az exe.

Egy hete derült ki, hogy a 30 éves énekesnő, Adele és 45 éves üzletember férje, Simon Konecki egy ideje már nem él együtt. A Dailymail legfrissebb információi szerint a pár már hivatalosan el is vált. Sztárházasságok esetében ritka az ilyen gyors procedúra, és ezúttal sem arról van szó, hogy néhány nap alatt lezárult volna a per, csupán a pár ügyesen titokban tartotta, hogy már évek óta nincsenek együtt, így a válás is hosszú ideje folyamatban lehetett.

Adele (Fotó: MTI/EPA)

Adele (Fotó: MTI/EPA)

A The Sun magazin informátora szerint az énekesnő nyitott az új szerelemre, sőt, ami azt illeti, már van is egy új férfi az életében, akivel többször is látták New Yorkban randevúzni. A választott kiléte egyelőre titok, az tudható róla, hogy nagyon hasonlít az exére.

„Mióta Adele Los Angelesben lakik, az amerikai férfiak meg szeretnék hódítani. A minap egy New York-i bárban már csókolózni látták egy szakállas férfival, aki hasonlított Simonra, de sokkal ápoltabb volt” – szól a lap beszámolója.

Simon Konecki és Adele még 2013-ban (Fotó: Getty Images/Kevin Mazur )

Simon Konecki és Adele még 2013-ban (Fotó: Getty Images/Kevin Mazur
)

Adele és Simon 2011-ben ismerkedett meg, de kapcsolatukat évekig titokban tartották a nyilvánosság elől. Házasságuk tényét az énekesnő két éve a Grammy-díj átvételekor köszönőbeszédében erősítette meg. Közös gyermekük, Angelo hatéves.