Robert Downey Jr. bámulatos ajándékkal lepte meg Chris Evanst

 

Ez a meglepetés mindent elárul arról, milyen szoros barátság fűzi őket össze.

Robert Downey Jr. ha ajándékoz, akkor azt Tony Starkhoz hasonlóan komolyan veszi. Így történt, hogy kollégáját, az Amerika Kapitányt alakító Chris Evanst meglepett egy Bosszúállók-kivitelezésű 1967-es Chevrolet Camaróval. Bár a meglepetésről tavaly augusztusban rántották le a leplet, a Men’s Health magazin jóvoltából most szélesebb körben is híre ment Downey önzetlenségének.

A Chrisre, vagyis inkább Steve Rogersre szabott autó összesen 275 ezer dollárba került, mely körülbelül tízszerese egy átlag modell árának, tehát Robert mélyen a zsebébe nyúlt, hogy különlegessé tegye barátjának a kocsit, elég csak a Kapitány csillagát ábrázoló kormányt említeni.

Robert a forgatásokon állandóan arról faggatta Christ, milyen autókat szeret, ami persze gyanús volt számára, de nem gondolta, hogy tényleg autót kapna kollégájától. Aztán egyik nap, amikor beért a stúdióba, ott várta a kész mestermű.

Chris Evans és Robert Downey Jr. (Fotó: Getty Images/Dave J Hogan)

Chris Evans és Robert Downey Jr. (Fotó: Getty Images/Dave J Hogan)

Robert és Chris barátsága a több éves közös munka során csak még erősebb lett, azt pedig ne felejtsük el, hogy Chris háromszor is nemet mondott Amerika Kapitány szerepére, mire Robert egy telefonhívással rávette, hogy gondolja meg magát.