Elhunyt Ken Kercheval, Cliff Barnes alakítója a Dallasból

 

Elhunyt Ken Kercheval amerikai színész, aki a többi között a CBS televízió Dallas című sorozatának egyik sztárja volt – közölte az ügynöke szerdán.

A színész, aki a nemzetközi hírű sorozatban Cliff Barnes megszemélyesítője volt, az Indiana államban lévő clintoni otthonában hunyt el még vasárnap, 83 esztendős korában.

Ken Kercheval (Fotó: Getty Images/Ron Galella, Ltd.)

Ken Kercheval (Fotó: Getty Images/Ron Galella, Ltd.)

Halálának okáról a család nem kívánt nyilatkozni. Ügynökének közlése szerint a művészt három gyereke gyászolja.

Ken Kercheval az 1960-as évektől az amerikai színházak és televíziós műsorok állandó szereplője és több sikersorozat sztárja volt. A róla megemlékező Variety című filmes szaklap kiemelte különösen gazdag tévéfilmes pályafutását, de méltatta a Broadway színpadjain elért sikereit is.

Ken Kercheval 2016-ban egy televíziós gálán (Fotó: Getty Images/Allen)Berezovsky

Ken Kercheval 2016-ban egy televíziós gálán (Fotó: Getty Images/Allen Berezovsky)

Kercheval 1935. július 15-én született az indianai Wolcottville városában, és a közeli Clintonban nevelkedett. Az indianai egyetemen folytatott tanulmányokat dráma- és zeneszakon, majd New Yorkban tanult színészetet.

Az erős dohányos színésznél 1994-ben tüdőrákot állapítottak meg, akkor a tüdeje egy részét el is távolították.